KezdőlapFormula 1Williams: Monacóban még messzebb kerülhetünk a többiektől

Williams: Monacóban még messzebb kerülhetünk a többiektől

-

Nagyon félnek a Williamsnél a Monacói Nagydíjtól, ugyanis a csapat elmondása szerint a hercegségben található utcai pálya egyáltalán nem fekszik az idei autójuknak.

A grovei istálló versenyzőit a tavalyi szezonban is legtöbbször a mezőny végén láthattuk és ez sajnos az idei szezonban sincs másképp. Robert Kubicának és a George Russellnek egy olyan autót kell vezetnie idén, ami lassú és ráadásul nehezen is kezelhető.

A Williams a Spanyol Nagydíjra komolyabb fejlesztési csomaggal érkeztek és nagyon úgy tűnik, hogy sikerült tenniük egy kisebb lépést előre. Azonban a csapat egyik mérnöke, Dave Robson szerint a monacói pályán egyáltalán nem fognak majd használni a Barcelonában bevetett újítások.

„A barcelonai teszteket követően kijelenthetjük, hogy a fejlesztéseink működőképesek. Most már egy kicsivel jobban értjük az autónk és a gumik viselkedését is egyaránt. Azonban nem valószínű, hogy Monacóban is működni fognak az újításaink, ugyanis ez a helyszín eléggé kiszámíthatatlan.

„Azonban már nagyon várjuk már a pálya nyújtotta kihívásokat tudva azt, hogy változtatnunk kell az autó beállításán annak érdekében, hogy minden tökéletesen működjön. Fontos, hogy a versenyzők magabiztosan tudják vezetni az autót ezen a rendkívül szűk utcai pályán.

„Azzal is tisztában vagyunk, hogy a Monacói Nagydíjak tele vannak meglepetésekkel. Megpróbáljuk majd kihasználni az autónk kiváló megbízhatóságát és a csapat gyors kerékcseréit és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”