back to top
KezdőlapFormula 1Bár ellentétesek a nyilatkozatok, mégsem rúgta ki kegyvesztett pilótáját a Williams

Bár ellentétesek a nyilatkozatok, mégsem rúgta ki kegyvesztett pilótáját a Williams

-

Noha Logan Sargeantot már nem tervezi többé versenyeztetni a Williams az F1-ben, a csapat elmondása szerint az amerikai versenyző továbbra is az istálló tagja marad.

Kedden kommunikálta a Williams a várható döntését arról, hogy az alulteljesítő Sargeant azonnali hatállyal elveszíti F1-es ülését, ám egyáltalán nem várt fejleményként egy újoncot, a csapat saját akadémiája által képzett Franco Colapintót ülteti a helyére már az e hétvégi Olasz Nagydíjtól kezdve.

Sargeant a tavalyi szezon elején debütált a Williamsnél, azóta 36 futamon állt rajthoz, és ezalatt egyik nagydíj időmérőjén sem tudta legyőzni csapattársát, Alexander Albont. Egyetlen pontját a tavalyi USA Nagydíjon szerezte, de csak azt követően sorolódott előre a 10. helyre, hogy Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t kizárták előle technikai szabálytalanság miatt. Már az is kérdéses volt, hogy marad-e a Williamsnél egy második évre is, és végül megkapta a bizalmat, de már az idei szezon harmadik futamán egyértelművé vált státusza, hiszen miután Albon összetörte az autót az Ausztrál Nagydíj edzésén, az egyetlen megmaradt karosszériát a jobb pontszerzési esélyekkel rajthoz álló thai pilótának adta a csapat, Sargeantnak pedig ki kellett hagynia a futamot.

Nem Schumacher, de nem is Lawson! – egészen váratlan pilótával versenyez a Williams Monzában

„Első kézből tudom, milyen kegyetlen tud lenni ez a sport, így nehéz dolog átélni, hogy Logan elhagyja a csapatot a szezon közben – reagált a Williams közleményére közösségi oldalán Albon, arra utalva, hogy a kínos menesztésből neki is kijutott már az F1-es karrierje során, amikor 2020 végén elveszítette ülését a Red Bullnál. – Mindent beleadtál, tesó, és élvezetes volt a csapattársadnak lenni. Tudom, hogy bármit is csinálsz ezután, menő leszel benne.”

Bár Albon a csapat elhagyásáról beszél Sargeant kapcsán, a Williams közleményéből azonban kiderül, a pilóta az F1-es ülésének elvesztése ellenére továbbra is tagja marad az istállónak. Ennek pedig talán nem is csupán a szerződés felbontásával kapcsolatos, adminisztratív okai vannak, hiszen James Vowles csapatvezető úgy nyilatkozott, segíteni fognak a pilótának versenyzői karrierje folytatásában. Néhány hónappal korábban már felmerült a paddockban, hogy az elkerülhetetlenül F1-es kalandjának végéhez közeledő Sargeant az IndyCarban lelhet új otthonra a közeljövőben.

„Nem volt könnyű meghozni a döntést egy szezonközi versenyzőcseréről, de úgy hisszük, hogy ez jelenti a legjobb esélyt a Williamsnek a pontszerzésre az évad hátralévő részében – nyilatkozta Vowles. – Most készültünk el egy komoly fejlesztési csomaggal, és minden pontszerzési lehetőséget ki kell használnunk ebben a rendkívül szoros középmezőnyben. Hiszünk abban, hogy a Williams Versenyzői Akadémiája egy megtérülő befektetés, Franco pedig fantasztikus lehetőséget kap azáltal, hogy megmutathatja képességeit a szezon hátralévő kilenc versenyén.”

„Kétségtelenül nehéz ez Logan számára, aki mindent beleadott a Williamsnél töltött ideje alatt, és szeretnénk köszönetet mondani neki a kemény munkájáért és a pozitív hozzáállásáért. Logan egy tehetséges versenyző, akit támogatni fogunk a versenyzői karrierjének folytatásában. Tudom, hogy Francóban remek sebesség és hatalmas potenciál lakozik, így már nagyon várjuk, hogy meglássuk, mire képes a Forma-1-ben.”

A Williams csupán négy ponttal áll a konstruktőri tabella 9. helyén, a szezonból hátralévő kilenc futamon még reálisan befogható ellenfelüknek pedig a tizenhárom egységgel álló Alpine tűnik. A csapat egyértelműen abban bízik, hogy az újonc Colapinto gyorsan felveszi a fonalat, és képes lesz hozzátenni az eddigi csekély pontmennyiséghez, miközben idén eddig Albonnak is csak kétszer sikerült a legjobb tíz között végeznie – Monacóban és Silverstone-ban lett kilencedik.

Tegyük hozzá, Monza vezetéstechnikailag „könnyű” pályaként ideális helyszín lehet az F1-es bemutatkozáshoz, amire legutóbb éppen a Williams szolgáltatott bizonyítékot. 2022-ben Nyck de Vries is itt debütált az akkor ugyancsak négy ponttal álló grove-i istállóval, és első nekifutásra azonnal ő is hozzá tudott járulni két ponttal az azévi mérleghez.

Sargeant kedden a Williams közleményében és saját közösségi oldalain sem reagált a bejelentésre.

Egy találmány előtt tisztelegve feketében versenyeznek a Ferrari pilótái