hétfő, október 18, 2021
F1 - 🇺🇸 US. Grand Prix
WTCR - 🇫🇷 Race 1 of France
ERC - 🇭🇺 Rally Hungary
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Wolff: az ütközés óta Hamilton hozzáállást változtatott

Wolff: az ütközés óta Hamilton hozzáállást változtatott

-

- Hirdetés -

Monzában idén másodjára ütközött a két bajnoki rivális, Max Verstappen és Lewis Hamilton. Az első esetben ugyan nem, másodjára azonban következményekkel járt a brit pilóta szempontjából is.

- Hirdetés -

Most először mindkét bajnoki esélyes kiesett, ez pedig Hamiltonra is hatással lesz.

- Hirdetés -

„Nagyon szoros köztük a verseny, és ez nem ilyen volt eddig.” – magyarázta a változást Toto Wolff.  – „Részeletesen beszélünk vele erről, és annyit változtat majd, hogy nem hátrál meg, ha azt hiszi, hogy övé a kanyar.”

- Hirdetés -

„Kettőn áll a vásár, nekik kell megérteniük egymást a pályán, hogy elkerüljék az ütközéseket. Ők vannak az autóban, nekünk nincs hatásunk arra, hogyan vezetnek. Sokkal jobban tudják, mennyire adja bele magát a másik. Érdekes nézni.”

Az első ütközésük után Hamilton került a kereszttűzbe, miután hazai győzelmét ünnepelte annak ellenére, hogy Verstappen éppen a kórházban volt. A hétszeres világbajnok Monza után Verstappent kritizálta, mondván, nem nézte meg, jól van-e.

„Szerintem a nagyon jók elismerik a másikat. Ezért sokkal jobban tisztelik egymást a pályán, mint a többieket.”

„Nagyon különbözik a személyiségük, ahogy az életük is. De ez nem változtat azon, hogy bíznak a srác képességében, aki a másik autót vezeti.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

- Hirdetés -
Forrásgpfans.com

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek