back to top
KezdőlapFormula 1Wolff eleinte nem hitt a DAS működésében

Wolff eleinte nem hitt a DAS működésében

-

A Mercedes csapatfőnöke igencsak kétkedő volt, mikor először hallott a csapat innovatív megoldásáról, a DAS-ról. Azonban a szimulációk megváltoztatták a véleményét.

A címvédő innovációs megoldására sokan felkapták a fejüket, és mint utólag kiderült már egy éve tervezik ezt a megoldást. A német Auto Motor und Sport számolt be róla, hogy mikor Wolff először hallott erről a rendszerről azt gondolta, hogy sosem fog működni mivel szerinte a pilótáknak sokkal nehezebb dolguk lenne, ha három irányba is tudnák mozgatni a kormányt.

„Pilótaként nem akarod húzni, tolni és forgatni is egyszerre.” – vélekedett állítólag akkoriban.

Hiába nem támogatta az ötletet, a mérnökök építettek a számára egy prototípust, hogy próbálja ki. Wolff ekkor jött rá, hogy nem is jelent akkora plusz kihívást.

„Meglepődtem, hogy mennyire könnyű volt használni. Ez nem természetes mozgás, viszont nagyon rövid és csak az egyenesekben használjuk.” – ismerte el.

A rendszer komoly támadásokat kapott a szabályossága tekintetében, ám az FIA idénre engedélyezte ennek a használatát, viszont 2021-től betiltják.