KezdőlapFormula 1Wolff elmondta miért nem óvták meg Sergio Pérez győzelmét

Wolff elmondta miért nem óvták meg Sergio Pérez győzelmét

-

Toto Wolff elmondta, miért döntöttek úgy, hogy nem óvják meg Sergio Pérez győzelmét a bakui futam után.

Az egész versenyhétvégét a Mercedes és a Red Bull szárnyháborúja lengte be. Monacóban ugyanis a csillagosok vezetője azt nyilatkozta, hogyha Azerbajdzsánban is látni fog flexibilis hátsó szárnyakat, akkor a stewardokhoz fordul. A Bikák erre rákontráztak, ugyanis szerintük az Ezüst Nyilak első szárnya is kifogásolható.

Ugyan a McLaren és az Aston Martin is fontolgatta azt, hogy csatlakozik a Mercedes háborújába, ám végül egyik istálló sem lépett. A szócsata azonban nem maradt abba. Christian Horner ugyanis beszólt Toto Wolffnak, hogy ő ellenfele helyében csöndbe maradna azzal a hajlékony első elemmel, míg az osztrák csapatfőnök „szóf**ónak” nevezte kollégáját. Még Lewis Hamilton és Max Verstappen is azona a véleményen volt, hogy főnökeiket egy ringbe kellene tenni, ahol is lebokszolhatják az egészet.

Ugyanakkor a vasárnapi események tükrében, amikor a Mercedes 0 ponttal távozott, páran meglepődtek azon, hogy nem használták az ‘óvás’ kártyát:

,,Ez elég furcsa. Egy ideig pont emiatt volt a csetepaté Christian Horner és Toto Wolff között. Wolff végül nem óvott, pedig most ez igazán az érdekeiket szolgálta volna. Megpróbálhatta volna kizáratni a versenyből Sergio Pérezt. Ez sokat elmond a mentalitásukról. Csak dobálóznak a szavakkal.” – állapította meg az RTL Slipstream-ben Kees van de Grint, Michael Schumacher korábbi gumimérnöke.

A német Sky is furcsának találta azt, hogy a csillagosok nem léptek semmit, ezért mikrofonvégre kapták Toto Wolffot. Az osztrák vezető a következőket mondta:

,,Nem fogunk Sergio Pérez győzelme ellen óvást indítani. Bízunk abban a szigorított új tesztben, amit a Szövetség rendelt el.”