hétfő, május 10, 2021
KezdőlapFormula 1Wolff: Hamilton zseniális versenyzése kezd megszokottá válni

Wolff: Hamilton zseniális versenyzése kezd megszokottá válni

-

A Mercedes Forma-1-es csapatának vezetője Toto Wolff úgy véli, hogy semmi értelme nincsen megkérdőjelezni pilótája Lewis Hamilton zsenialitását. A Mercedes brit versenyzője az előző heti Portugál Nagydíjon is megmutatta, hogy nem véletlenül szerepel a neve mellett hét világbajnoki cím, csapatfőnöke szerint pedig ezek a fajta jó teljesítmények kezdenek állandósulni a britnél.

Hamilton Forma-1-es pályafutása 97. győzelmét könyvelhette el Portimãoban, miután a harmadik helyről sikerült erőből megelőznie Max Verstappent és Valtteri Bottast is. Az előzéseket követően a brit egy magabiztos előnyre tudott szert tenni és végül semmitől zavartatva szelhette át elsőként a célvonalat a 66 körös verseny végén.

- Hirdetés -

Hamilton a futam utáni nyilatkozatában elmondta, hogy mentálisa és fizikálisan is nehéz volt visszajönnie a versenyben, miután a biztonsági autós újraindítás után bealudt és visszaesett a harmadik helyre a Red Bull holland pilótája mögé.

A brackleyi istálló az idei szezonban komoly kihívójára talált a Red Bull személyében, ugyanis a milton keynesiek sokkal közelebb kerültek a regnál bajnokhoz a téli szünet alatt. A Mercedesnek a 2018-as évad óta nem volt ilyen komoly kihívója, amikor ugyanis a Ferrari jelentett valós veszélyt az Ezüst Nyilakra, azonban végül mindkét bajnokságot Wolffék zsebelték be.

A Mercedes osztrák csapatfőnöke hozzátette, hogy Hamilton ismét varázsolt és szerinte a hétszeres világbajnok egyre konzisztensebben képes hozni ezeket a zseniális teljesítményeket a W12 volánja mögött.

„Szerintem jó volt az autónk a hétvége folyamán,” – mondta Wolff. „Ez volt az első olyan hétvége a szezon során, ahol volt esélyünk a pole pozícióra. A Red Bullok azonban megint nagyon közel voltak, de ez Lewist egyáltalán nem zavarta és megint nagyszerűen versenyzett.

„Erről nincs is sok értelme beszélni, ugyanis ez a fajta teljesítmény kezd átlagosság válni Lewisnál. Ez az etalon a számára és mindig ehhez méri a különböző versenyen mutatott formáját.”

Hamiltonnak ez volt a második sikere az idei szezonban és ezzel már 8 pontra növelte előnyét Verstappennel az egyéni bajnokságban. A brit és a holland pilóta a szezon eddigi mindhárom futamán megütközött egymással kerék a kerék ellen, azonban mindhárom alkalommal vigyáztak egymásra és meg volt közöttük a tisztelet annak ellenére, hogy egymás közvetlen ellenségei a világbajnoki címért folytatott háborúban.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Friss hírek