back to top
KezdőlapFormula 1Wolff már nem is olyan biztos a dolgában Verstappen-ügyben

Wolff már nem is olyan biztos a dolgában Verstappen-ügyben

-

Mérsékelte a Max Verstappen megszerzésére irányuló ambícióit a Mercedes csapatvezetője, elmondása szerint nem sokat tud a holland Red Bull-lal meglévő szerződéséről, és az esetleges átigazolás kapcsán is inkább 2026-ban reménykedik. 

Tavasz óta nyílt hadjáratot indított Wolff Verstappen átcsábítására, amire szerinte a holland és csapata közötti feszült viszony miatt lehetne lehetősége, dacára annak, hogy tavaly egészen 2028-ig érvényes szerződést kötöttek a felek. 

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén az eddig az ügyben néma Verstappen kimondta, hogy a Red Bull-lal készül a következő szezonra is, miközben Christian Horner csapatfőnök ezt a hullámot, valamint a Jos Verstappennel való újabb szópárbaját meglovagolva ironikusan azt javasolta Wolffnak, hogy ha Verstappent akar a csapatában tudni, nyugodtan igazolja csak le a háromszoros világbajnok apját. 

Horner egy golyóval kettőt talált: Ha Totónak egy Verstappen kell, viheti az apját

Wolff a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, bár mindenképpen nőtt a Mercedes vonzereje azáltal, hogy felzárkózott az élmezőnyhöz – sőt, Spielbergben futamot is nyert – de az eddigi, már a jövő évet megcélzó terveit mintha realisztikusabban tekintve már áttolta volna az új szabálváltozások érkezésének évére. 

“Eddig három csapat harcolt egymás ellen, de remélhetőleg most megmutathatjuk, hogy mi is részesei vagyunk ennek a csoportnak. Így pedig talán megnyílik a lehetőség.” 

“2026 lesz az az év, amikor sok minden megváltozik, és ekkortól szerintem vonzó lehetőség lesz velünk versenyezni. De hogy Max lesz-e a versenyzőnk, és hogy ki tud-e bújni a szerződéséből, azt nem tudom” – fogalmazott Wolff, noha korábban annak a fontosságát is hangsúlyozta, hogy az építkezés és összeszokás jegyében nem árt, ha új pilótájuk már egy évvel az új szabályok előtt megérkezik Brackley-be. 

“Ha egy versenyző nem akar maradni valahol, akkor nagyon nehéz őt ott tartani. De nem erre alapozok. A legfontosabb, hogy magunkra figyeljünk, mert egy gyors autó mindig felkelti egy gyors versenyző figyelmét. Ez számunkra a prioritás, mert ez a sok pilótamozgás még nem jelenti a történet végét.”