back to top
KezdőlapFormula 1Wolff: Nem érkezik több fejlesztés az idei Mercedesre

Wolff: Nem érkezik több fejlesztés az idei Mercedesre

-

Toto Wolff megerősítette, hogy nem fognak több újítást felpakolni a W12-esre.

A szezon második feléhez érkezve a csapatok „magára hagyják” jelenlegi konstrukciójukat, hogy a jövői évi versenygéppel foglalatoskodjanak. Az új éra hajnalán különösen fontos lesz az, hogy ki mennyire haladt előre, ugyanis aki nem kezd el időben készülődni, az könnyen lemaradhat.

A csillagosok idén is harcban vannak a bajnoki címért, ám mostani autójuk fejlesztését berekesztették. Az osztrák vezető elmondta, hogy mérlegelték a helyzetüket, és úgy határoztak, hogy nem kockáztathatják a 2022-es terveiket:

,,Az év végéig már nem állunk elő aero fejlesztésekkel. Már hónapokkal ezelőtt leállítottuk a konstrukciónk fejlesztését. Az utolsó frissítést tavasszal fejeztük be, és azt használtuk először a Brit Nagydíj alatt. Ezek a változtatások jól beváltak, és elősegítették a fejlődésünket. Tettünk egy lépést előre, így magabiztosan várjuk a szezon második felét.” – árulta el Wolff a Racingnews365.com-nak.

Korábban Lewis Hamilton és a csapat is úgy nyilatkozott, hogy nem fognak újítások érkezni a Mercedesre, ezért is lepett meg szinte mindenkit az, hogy Silverstone-ban új csomaggal álltak elő. A Red Bull ugyanakkor nem akarja elengedni ezt az évet, hiszen 2013 óta először van esélyük arra, hogy megnyerjék a bajnokságot. A 49 éves csapatfőnök viszont leszögezte, hogy őket nem érdekli a Bikák döntése, így az nem lesz kihatással a programjukra.

,,Van ugyan egy fontos csatánk, ám meg kell találnunk a rövid – illetve a hosszútávú döntések között az egyensúlyt. A jövő évi szabályváltoztatások nagy hatással lesznek ránk, és tovább fognak tartani egy bajnokságnál. Ez egy olyan tényező, amiről nem szabad elfeledkeznünk. Ha az elkövetkezendő szezonban lemaradsz, akkor nagyon sok időbe fog telni az, mire felzárkózol a riválisokhoz. Ezért is ragaszkodunk az általunk választott stratégiához, ami mentén a jövő évi autóra koncentrálunk. Más csapatok és külső tényezők miatt sosem fogunk változtatni ezen.” – tette hozzá Wolff.