back to top
KezdőlapFormula 1Wolff nem lesz ott 2020-ban mindegyik versenyen!

Wolff nem lesz ott 2020-ban mindegyik versenyen!

-

Toto Wolff már nagyon várja a 2020-as Forma-1-es szezont. A Mercedes csapatvezetője bízik Lewis Hamilton hetedik világbajnoki címében, és az osztrák szakember szerint is a brit pilóta készen áll erre. Azt is elárulta Wolff, hogy ezen nehéz időszakban hiányzik neki Niki Lauda, mondta el az Österreichnek:

„A következő szezonban is a Mercedes csapatfőnöke leszek, bár különféle módon oszthatom be az időmet, így nem leszek ott minden versenyen. A cél azonban az, ami eddig is: hozzá akarom tenni a részemet ahhoz, hogy Hamilton megszerezhesse a hetedik világbajnoki címét.”

Amennyiben Hamiltonnak ez sikerülne, akkor beéri címeinek a számával a Forma-1 legendáját, Michael Schumachert. Miképp akarják biztosítani, hogy a pilótájuk ugyanolyan éles legyen feltehetőleg majd a Red Bull Ringen, július első hétvégéjén? Erről a 48 éves üzletember így nyilatkozott:

„Sokat utazgatott, de ez már a múlté. Tudja, hogy miképp töltse hasznosan az idejét, amely most felszabadult. Többet edz, és nagyon várja már, hogy újra kezdődjön az egész. Sokkal motiváltabban tér vissza a vérkeringésbe, ezt minden egyes telefonbeszélgetésünk alkalmával megerősíti nekem.”

Wolff azonban a koronavírus-járvány kitörése alatt sem feledkezett meg valakiről, aki hiányzik neki

„Ez Lauda, aki a nép nyers hangján adta elő a pragmatikus gondolatait. A jelenlegi különleges helyzetben az emberi értékei még valóságosabbá tették nekem őt, mint volt az a versenyhétvégéken. Szoktam is magamban gondolkodni, hogy mit mondana Niki?”