back to top
KezdőlapFormula 1Wolff tart a Ferrariktól

Wolff tart a Ferrariktól

-

Lewis Hamilton pole pozíciója ellenére Toto Wolff úgy véli, a Ferrari komoly veszélyt jelenthet a Mercedes győzelmére a Maláj Nagydíjon.

A Mercedes pénteken megszenvedett a pénzéért, az újonnan kipróbált fejlesztési csomag ugyanis nem működött a vártaknak megfelelően. Hamilton a szombati napra visszaváltott a régebbi aeroelemekre – részben talán ennek is köszönhető, hogy Kimi Räikkönen elől sikerült megkaparintania a pole-t –, míg Valtteri Bottas a fejlesztésekbe fektetett bizalmáért cserébe mindössze egy ötödik helyet kapott. A pole mind Hamilton, mind Wolff elmondása szerint őszintén meglepte a csapatot, habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sebastian Vettel a motormeghibásodása nélkül elronthatta volna a Mercedes buliját. A Ferrari hosszútávú tempója azonban óvatosságra készteti az Ezüst Nyilakat.

„A hétvégén eddig meglehetősen zavaros képet kaptunk a teljesítményeket illetően” – magyarázta Wolff. „Különféle autók más és más időpontokban voltak gyorsak, és gyakran a csapattársak között is hatalmas volt a különbség. Mi leginkább a gumik megfelelő működési tartományba masszírozásával szenvedtünk meg, az időmérőn viszont kedvezett nekünk, hogy kissé lehűlt a pálya. A kemény pénteki napot követően a csapat helyszíni és az otthonmaradt kontingense egyaránt nyugodtan állt hozzá az adatok kielemzéséhez és a megoldás kiötléséhez. Amikor pedig tényleg számított, Lewis egy elképesztő körrel megszerezte a pole-t; erre előzetesen egyáltalán nem számítottunk, remek munkát végzett. Valtterinek nehezebb napja volt, de az egyértelműen látszott, hogy a köridőre az apró beállításbeli eltérések és a minimálisan eltérő gumihőmérséklet is hatalmas kihatással lehet, a Q3-ra pedig nem jött neki össze. Kétségtelenül a Ferrari számára is nehéz nap volt ez a mai, miután Sebastian részt sem tudott venni az időmérőn – de a pontokat nem szombaton osztják. A hétvége folyamán ők mutatták a legjobb versenytempót, és a futamon is komoly fenyegetést jelentenek majd. Nem mondanám, hogy mindenre megvan a definitív válaszunk, de elégedettek vagyunk az időmérő eredményével és készen állunk a futamra és a kihívásra.”

Érdekesség, hogy a Mercedes utoljára 2014-ben tudta megnyerni a Maláj Nagydíjat – a csapat ilyen hosszú nyeretlenségi sorozata igencsak ritka a turbóhibridek bevezetése óta.