back to top
KezdőlapFormula 1Wolff zokon vette, hogy az FIA megnevezte embereit

Wolff zokon vette, hogy az FIA megnevezte embereit

-

Toto Wolff azzal vádolja az FIA versenyigazgatóját, hogy Charlie Whiting a „busz alá” dobta a Mercedest.

Kétségek merültek fel korábban a Ferrari legalitását illetően, a vizsgálatok után azonban szabályszerűnek találták az olaszok autóját. A feltételezés egyébként a korábban a Ferrarinál dolgozó, ám most Mercedes alkalmazott James Allisontól és Lorenzo Sassitól származott.

„Megkeresett minket (Allison) és ezt mondta: ‘Ez a fickó (Sassi) most kezdett nálunk dolgozni és azt mondta nekünk, hogy a Ferrari talán ezzel próbálkozik’.” – idézte Whitingot az Iltalehti.

Toto Wolffot pedig felbőszítette az a tény, hogy az FIA konkrétan megnevezte az FIA embereit.

Arra a kérdésre, hogy úgy érzi,-e, hogy a „busz alá lökték” a csapatot ezzel, Wolff így felelt: „Igen.”

„Ha egy emberem neve rossz kontextusban van feltüntetve, az nyugtalanító. Számos csapat kérdezősködik az FIA-nél minden egyes nap és úgy hiszem, hogy nem szükséges, hogy egy valakit kiemeljünk, mondván ‘ez az ember legalitási probléma kapcsán érdeklődik’. Nem helyes dolog egyéneket kiemelni.”