KezdőlapFormula 1Zandvoort pozitívan áll a versenyhez: Vagy így, vagy úgy, de lesz

Zandvoort pozitívan áll a versenyhez: Vagy így, vagy úgy, de lesz

-

Ha és amennyiben minden jól alakul szeptember ötödikén a Forma-1 visszatér Hollandiába. Zandvoort már tavaly is szerepelt a versenynaptárban, azonban sok helyszínhez hasonlóan a koronavírus náluk is lehetetlenné tette a futam megrendezését.

A Ziggo Sport Formula 1 Café című műsorában Rick Winkelman, a pálya igazgatójával, Robert van Overdijkkel beszélgetett a tavalyi évről: „Tavaly szépen lépkedtünk előre. Rengeteg munkát el tudtunk végezni.” – mondta Overdijk.

„Meg kellett tennünk néhány intézkedést. Amit egyébként melyik cégnek nem kell? Ahogyan az a versenynaptárból is látható, ismét van remény, ugyanis a most következő időszakot sikerült jól feltölteni” – mondta.

A Holland Nagydíj egyébként a szezonban jóval előrébb kapott volna helyet, egészen pontosan márciusban, ennek ellenére szeptember lett a helye a naptárban. Jelen pillanatban Overdijk véleménye szerint a versenyt meg lehet majd tartani szeptemberben: „Fontos számunkra, hogy napi 105.000 nézőre készüljünk fel.”

„Jelenleg ez persze nem lenne engedélyezett, ez esetben meg kell néznünk, milyen lehetőségünk van arra, hogy segítsük a folyamatokat.” – folytatta az igazgató. Mindenesetre a nézők nélküli szervezés nem igazán néz ki a rendezők számára opciónak: „Továbbra is teltházzal fogunk tervezni. Vagy így, vagy úgy, de lesz verseny.” – zárta határozottan Overdijk.