Guanyu Zhou szerint a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon való pontszerzése rendkívül fontos volt a számára. A kínai fiatal ugyanis ezzel az eredményével azonnal rá tudott cáfolni az őt kritizáló és rasszista dolgokkal bombázó szurkolókra.
Zhou lett az első kínai származású versenyző, aki lehetőséget kapott az autósport királykategóriájában. Az Alfa Romeo csapatánál versenyzett Valtteri Bottas csapattársaként, de a felhők már az első futama előtt a feje felé gyűltek.
Történt ugyanis, hogy a bejelentését követően a közösségi médiában rengetegen bántották meg őt azzal, hogy úgy is csak a busás szponzorpénzei miatt van itt, sem pedig a tehetségéért. Emellett pedig a nemzetisége miatt is mondtak rá rossz dolgokat. Azonban Zhou nem a komment szekcióban, hanem a pályán válaszolt a kritikusainak, miután Bahreinben a mezőny végéről tudta magát felküzdeni egészen a pontszerző 10. helyig.
„A Bahreinben elért pontszerzésem nagyon fontos volt a téli szünetben történteket követően” – fogalmazott a kínai versenyző, aki a szezon vége felé már az időmérőkön is rendre meg tudta előzni Bottast. – Amikor bejelentett az Alfa Romeo, sokan a nemzetiségem alapján ítéltek meg engem, pedig még nem is igazán ismertek. Ez pedig egyáltalán nem egy szép dolog.”
„Ezután azonban hálás voltam azért, hogy pontot tudtam szerezni már az első versenyemen és ezzel vissza is vághattam ezeknek az embereknek. Ez azért is jelentett sokat a számomra, mert ezt követően ezen szurkolók egy csoportja elkezdett megérteni engem és valamilyen szinten már az oldalamon álltak.”
Zhou végül 6 ponttal fejezte be a szezont, de ez sokkal több is lehetett volna akár, ha nem hagyja őt cserben annyiszor az autója. Ugyan az Alfa Romeo számos alkalommal volt megbízhatatlan idén, a kínai fiatalt Kanadában nem lehetett megállítani. Az időmérő edzésen be tudott jutni a Q3-ba, a futamon pedig zseniálisan versenyzett és a 8. helyen szelhette át a célvonalat.