KezdőlapFormula EFélő, hogy az új gyártókkal a Formula E-ben is elszállnak a költségek

Félő, hogy az új gyártókkal a Formula E-ben is elszállnak a költségek

-

A Formula E ezidáig szigorúan szabályzott egyes műszaki területeket, különösen az aerodinamika területén, második generációs autóik pedig speciális akkumulátorokkal mennek majd, egészen a 2020/21-es szezon végéig. Eközben a Mercedes és a Porsche is bejelentette Formula E programját, ők a hatodik szezonban csatlakoznak majd a már meglévő gyártókhoz.

„A jövőbeni nagyobb költségek határozottan aggasztóak.” – mondta a Renault technikai vezetője, Vincent Gaillardot az Autosportnak. „Kontroll alatt kell tartani a versengés költségeit, méghozzá az FIA által hozott szabályokkal. Nem akarjuk, hogy komoly versengés alakuljon ki a kaszni, az aero, vagy az akkumulátor fejlesztés területén. Ez a bajnokság még mindig nagyon fiatal, és óvatosnak kell lennünk vele, mivel még mindig gyerekcipőben jár. Óvatosnak kell lennünk, pár új érkező pedig már jelezte, hogy több szabadságot szeretnének. Határozottnak kell lennünk ezeken a területeken, különben árthatunk a Formula E fejlődésének.”

A meglévő csapatok egyik legnagyobb félelme az, hogy ha lehetővé teszik majd, hogy a gyártók saját akkumulátorokat építsenek, fejlesszenek, az hatással lesz a mezőnyre.

„Sok ember alábecsüli az akkumulátor komplexitását.” – mondja Gaillardot.

„A Williams nagyon jó munkát végzett az első akkumulátorral. Igen, kapott pár kritikát is, de összességében nagyszerű munkát végeztek és abban is biztos vagyok, hogy a McLaren is remek választás a második generációs akkumulátorok beszállítására.”

„Tudjuk, hogy a gyártók arra törekednek majd, hogy elinduljon az akksi fejlesztő verseny, de tudnunk kell várni még erre.”

Kicsit pozitívabban látja a helyzetet azonban Alex Tai, a DS Virgin Racing csapatfőnöke.

„A Formula E valószínűleg fényes jövő előtt áll, hiszen ezek azok az autók, melyeket majd a jövőben vezetünk, szóval a tény, hogy a Mercedes és mások is érdeklődnek és jönnek, csak alátámasztja ezt.” – vélekedik Tai. „Ez még inkább arra ösztönzi majd a partnereinket, hogy intenzívebben fejlesszenek. Mi élvezzük a kihívást. A tulajdonosokon múlik, hogy ellenkeznek-e a túlzott költségnövekedés ellen.”

„Szemmel kell tartanunk a ‘játszóterünket’, szóval továbbra is fontos, hogy fenntartsuk, és növeljük az érdeklődést.”