KezdőlapFormula EAz Audi korábbi partnere megerősítette, visszatérnek a Formula E-be

Az Audi korábbi partnere megerősítette, visszatérnek a Formula E-be

-

Könnyen lehet, hogy újra 12 csapat lesz majd a Formula E rajtrácsán a Gen3-as éra kezdetén, jövőre. Ugyanis az Audi gyári csapatát működtető ABT egy év kihagyás után visszatér majd a sorozatba.

Tavaly, az ingolstadti márka kivonulása után nehéz helyzetbe került a német csapat: nemcsak a gyári hátteret veszítették el, de mivel az indulási jog is az Audi tulajdona volt, újra kellett nevezniük a sorozatba. Végül azonban nem sikerült tető alá hozni az új egyezséget, így a másik Audi-csapattal (Envision) ellentétben nem maradtak az utolsó Gen2-es évre.

„Formula E mindig is nagy helyet foglalt el a szívünkben, és sosem tartottuk titokban, hogy vissza szeretnénk térni.” – jelentette ki Hans-Jürgen Abt.

A német csapat lett a sorozat első futamgyőztese a 2014-es pekingi versenyen. Valamint az első – a Renault e.damson kívül – akik csapatbajnoki címet szereztek.

„A belső döntés meghozása után máris tárgyalni kezdtünk a jelenlegi és potenciális jövőbeli partnereinkkel. A cél az, hogy erős csapatot állítsunk ki mind a pályán, mind azon kívül.” – ismertette a célt Thomas Biermaier, a csapat vezérigazgatója.

Mindig kapcsolatban álltunk a Formula E-vel, és nagy támogatást kaptunk Alejandro [Agag], Alberto [Longo] és Jamie [Reigle] felől is.”

Az ABT már titokzatosan megjegyezte, hogy egy gyártóval is sikerült megállapodniuk, de még nem fedték fel melyikkel. Amennyiben egy márka két csapatnál több alakulatot nem lát el hajtáslánccal, akkor a Nissan, a Mahindra, a NIO és a Porsche vár még partnerre.

Ami pedig a másik fontos kérdést illeti…

„A két pilótánkról elég konkrét elképzeléseink vannak. Valószínűleg 2023 elején nem leszünk az esélyesek között, mint legutóbb, gyári csapatként. Ezért kell gyors és okos versenyző a pilótafülkébe, aki jól tud velünk dolgozni. Az első megbeszélések erről izgalmas és pozitív eredményt hoztak, biztos vagyok benne, hogy nemsokára összeáll a csapat.”

Az egyik utolsó pilótájuk, René Rast éppen idén tért vissza a DTM-be az ABT-hoz. És bár Le Mans-t célozta meg a Formula E után, az Audi visszavonta az LMDh porgramját