KezdőlapFormula EItt a Formula E 2018/19-es versenynaptárja, és az új szabályok!

Itt a Formula E 2018/19-es versenynaptárja, és az új szabályok!

-

A Formula E és az FIA ma közzétette az ABB FIA Formula E bajnokság 2018/19-es versenynaptárát, illetve vázolták az új versenyformátumot is az új generációs elektromos versenyautókkal.

A szezon 13 versenyből áll majd, melyet 12 városban rendeznek majd, négy kontinensen. Szaúd-Arábiában indul majd a megmérettetés, a szezon vége pedig New Yorkban ér majd véget egy dupla versenyes hétvégével.

A versenyformátum módosítására azért volt szükség, mert a Gen2 versenygépek energiatároló rendszerei már alkalmasak arra, hogy az autók teljesíteni tudják a teljes versenytávot, így nem lesz szükség az futam közbeni autócserékre.

Hogy legyen lehetőség a taktikázásra, a versenyzőknek egy futam során kötelező lesz két különféle erőforrás módot használniuk.

Az egyik mód 225kW teljesítményt tesz majd elérhetővé, szemben a sztenderd 200kW-tal. A 225kW-os módot majd a kijelölt aktiváló zónában lehet alkalmazni. Ez a zóna jól láthatóan jelölve lesz a pályán, a rajongók számára a pálya mellett, és a tévéközvetítésekben is. A két különféle mód két különféle LED színt is kap majd az autók Haloján.
Hogy hány alkalommal lehet majd egy verseny során igénybe venni a magasabb teljesítményt, az versenyenként változik majd.

A FanBoost is továbbra is elérhető lesz, mellyel megfejelve a magasabb erőforrás módozatot, 250kW-os teljesítmény érhető majd el.

Mivel a mezőny is bővül, több autó lesz a rajtrácson, változik az időmérő edzés is, ugyanis a más szériákból már ismert super pole rendszert vezetik be. Ennek fényében az időmérő 6 leggyorsabb versenyzője újra pályára hajthat még, hogy megvívjon a Julius Bär pole pozícióért.

Nem jár majd ezután pont a leggyorsabb körért, helyette viszont jár majd annak a versenyzőnek, aki a top 5-ben végzett, és ezek közül a legenergiahatékonyabb volt, vagyis a legkevesebb energiát használta fel.

„Az ABB FIA Formula E bajnokság mindig is nagyon versenyképes és előre ki nem számítható versenyeket produkált.” – mondta Alejandro Agag, a Formula E alapítója és vezérigazgatója. „A Formula E egyet jelent az innovációval, az úttörő technológiával, és épp ezt láthatjuk majd újra a következő szezonban, a futurisztikus következő generációs autó teljesítményének és hatékonyságának javulásával, csak úgy, mint az egyedi és radikális koncepciók bevezetésével, egy új Formula E korszakban.”

A 2018/19-es versenynaptár:

Formula E 2018/19 versenynaptár