back to top
Kezdőlape-MobilityFormula E: nincs több csúszás, biztosan Diriyah nyitja majd a szezont

Formula E: nincs több csúszás, biztosan Diriyah nyitja majd a szezont

-

Most már hivatalos, hogy a kétfutamos Diriyah ePrix-vel kezdődik majd a Formula E hetedik szezonja február végén.

A normál naptár felülírása után két hétvégét jelöltek ki az elektromos sorozat újabb évadában, Santiago és Diriyah lettek volna a házigazdák. A chilei szabályzások, illetve az új, Egyesült Királyságban megjelenő koronavírus miatt azonban a szezonnyitót elhalasztották.

Ezt követően kétséges volt, lesz-e másik verseny, most azonban a Formula E vezetése megerősítette, február 26-én és 27-án két éjszakai versennyel kezdődik majd a szezon, Diriyah-ban.

„Elég szigorú a COVID-szabályzatunk, ezt már bebizonyítottuk Berlinben (az előző szezon végén, hat futamon), illetve Valenciában (a szezon előtti teszten – a szerk.) is.” – jelentette ki Alberto Longo, a sorozat igazgatója.

„A helyi szervezőknek, és a protokollnak köszönhetően biztosan kijelenthetjük, el tudjuk kezdeni a szezont Diriyah-ban.”

Szaúd-Arábiában jelenleg zajlik a Dakar Rally, így az ország jó helyszínnek tűnik a motorsportos események szempontjából.

„Majdnem teljesen normális eseményt szervezünk, adott számú nézőkkel, de nem teljes kapacitáson. A sportminisztérium és a nemzeti szövetség az, akikkel dolgozunk, ők felelősek a Dakarért is. Naponta kapjuk az információkat, és folyamatosan tanulunk az ottani tapasztalatokból.”

Arról, hogy a Santiago ePrix-nek mi lesz a sorsa, Longo nem árult el sokat, de az eredeti naptárban másodikként szereplő Mexikói ePrix-vel közös sorsra jut majd.

„Bármikor is pótoljuk be, valószínűleg Mexikóval közösen lesz, így egy amerikai részt hozunk létre a versenynaptárban.”

A Formula E várhatóan január utolsó hetében jelenti be a Diriyah után következő öt versenyt.