Kezdőlape-MobilityHabsburg Eleonóra és Jérôme D'Ambrosio összeházasodtak!

Habsburg Eleonóra és Jérôme D’Ambrosio összeházasodtak!

-

Az utolsó magyar király dédunokája, Eleonore Habsburg és a korábbi Forma-1-es pilóta, Jérôme d’Ambrosio kimondták Monacóban a boldogító igent június 20-án. A 26 éves Eleonore és a 34 éves D’Ambrosio Monte Carloban a koronavírus-járvány miatt egyelőre csak a polgári esküvőjükön kelhettek egybe, és csak szűk körben. Egy későbbi időpontban azonban tervezik már az egyházi esküvőt is, amelyet rendesen szeretnének majd megünnepelni. Az ékszertervező és autóversenyző páros három éve ismerkedtek meg egy repülőúton, Londonból Nizza felé tartva.

Eleonore Habsburg-Lothringen a lánya Karl Habsburg-Lothringennek, és egyben az utolsó osztrák-magyar uralkodó dédunokája. IV. Károly 1916-ban került trónra, I. Ferenc József halálát követően, akinek a felesége a Magyarországon is népszerű Sissi volt. Két évvel később azonban lemondani kényszerült: az elvesztett I. világháború után az Osztrák-Magyar Monarchiát feldarabolták, és az állami ügyek intézéséből is teljes mértékben kimaradt. 1921-ben Madeira szigetére emigrált, itt is halt meg, egy évvel később. Amilyen szomorú vége lett a dédnagyapja életének, Elenonore előtt most annyira fényes jövő vár, férje oldalán.

D’Ambrosio Belgiumban született. Az első sikereit 2007-ben érte el, amikor megnyerte a nemzetközi Formula Master kategóriát. 2011 és 2012 között összesen húsz versenyen indult a Forma-1-ben is, a Virgin istállóval, ahol Timo Glock volt a csapattársa. A következő szezonban a Lotushoz igazolt, ahol tesztpilóta volt, de végül csak egyszer kapott lehetőséget az indulásra. 2014 óta a Formula E-ben aktív.

View this post on Instagram

20.07.2020 ♾

A post shared by Jérôme D'Ambrosio (@jeromedambrosio) on

View this post on Instagram

My beloved daughter Eleonore just married Jerome D'Ambrosio, my fantastic new son in law in an intimate ceremony in at the Mairie of Monaco, observing all the restrictions of social distancing, followed by a very cosy lunch that was organised at a beautiful property belonging to a dear old friend in Cap d'antillbes. It was such a lovely day, such a precious moment with so much love in the air! A whole collection of hats was produced my world class milliner Stephen Jones for all of us! The happy couple are "Je ne sais où!" on a short honeymoon before Jerome has to go to Berlin for the next series of Formula E races as the season finally is about to start! Bless them both for all the love that they shared with only direct familly and a few close friends from Monaco. No one flew in, no one came from afar… but the match was made in heaven! @eleonorehabsburg @jeromedambrosio @fhabsburg62 @mareymann @stephenjonesmillinery ? @luc_castel Ferdinand and me!

A post shared by Francesca Thyssen-Bornemisza (@franticbornemisza) on