KezdőlapFormula EKisebb káosz után Vandoorne nyerte a Monaco E-Prix-t

Kisebb káosz után Vandoorne nyerte a Monaco E-Prix-t

-

A sok ütközés, szélárnyékozás és a biztonsági autó által megkavart taktika után végül a Mercedes pilótája, Stoffel Vandoorne lett az első Monaco utcáin.

Mitch Evans két győzelme után pole-lal folytatta a felkészülést a harmadikra, és a városállamban kulcsfontosságú első kanyarban is megtartotta a helyet Pascal Wehrlein előtt.

Kétszer négy perc Attack Mode állt a pilóták rendelkezésére, amit a Kaszinó téri kijelölt zónában Nick Cassidy aktivált először a versenyen.

Hamar beállt a vonatozás, mindenki egyenletes tempót autózott. Ezt az is mutatta, hogy egy ponton a 19. helyen haladó Antonio Giovinazzié volt a leggyorsabb kör. A mezőny másik felén Evans szélárnyék nélkül kicsivel több energiát használt el, mint a vetélytársak.

Az élmezőnyből először Robin Frijns, majd Jean-Éric Verge is aktiválta az extra 50 kW-os teljesítményt, míg Wehrlein megpróbálkozott elmenni Evans mellett Monaco kikötői sikánjában.

A német azonban Mexikóban is sokáig szélárnyékban autózott, és sokáig spórolt az energiával, ami győzelmet ért neki.

Az első Attack Mode kör után Evans visszaesett a negyedik helyre, miután a bajnoki éllovas Vergne, valamint Wehrlein és Vandoorne is elment mellette.

A versenyt vezető Wehrlein azonban a falban kötött ki, mire teljes pályás sárga zászlót (Full Course Yellow) rendeltek el. Vergne és a negyedik helyre feljövő Lucas di Grassi éppen aktiválták az Attack Mode-ot, így veszítettek ezzel.

Vandoorne négy másodperccel állt Evans előtt, akit a Formula E két alternatív stratégiára kényszerülő bajnoka követett. Az újraindítást azonban Lotterer és Rowland ütközése miatt hamar safety car váltotta. Ezúttal ez Vandoorne második Attack Mode-jával esett egybe, és a belga előnye is odaveszett.

A hatodik hely környékén hárman is (da Costa, Mortara, Frijns), illetve a másodikon Evans gazdálkodhatott még a plusz teljesítménnyel. A Jaguar pilótája Róma után most is az utolsó pillanatig várt ki. Ezzel rövid időre, az éppen lendületben lévő Frijns mögé csúszott vissza a negyedik helyre.

Az új-zélandi vissza tudott térni korábbi helyére, amikor Vergne mellett is elment a Sainte Dévote-ban. Ekkorra azonban Vandoorne már közel két másodpercre húzott el tőle.

Az élen ezután nem történt nagy változás a Monaco E-Prix utolsó részében sem. Buemi azonban összeakadt csapattársával, ezzel kettős pontszerzéstől fosztva meg a Nissant.

A verseny végeredménye:
# Pilóta Csapat Idő
1 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
2 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +1,285
3 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah +3,293
4 🇳🇱 Robin Frijns Envision +3,467
5 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah +3,952
6 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi +8,133
7 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +15,273
8 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +17,773
9 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +17,820
10 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes +18,283
11 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +19,350
12 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 +19,756
13 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +22,894
14 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon +22,987
15 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +23,198
16 🇺🇸 Oliver Askew Andretti +23,432
17 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan +39,668
🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra
🇩🇪 André Lotterer Porsche
🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
🇬🇧 Sam Bird Jaguar
A bajnokságok állása a Monaco E-Prix után:
# Pilóta Csapat Pont
1 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 81 0
2 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 75 -6
3 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 72 -9
4 🇳🇱 Robin Frijns Envision 71 -10
5 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 49 -32
6 🇩🇪 André Lotterer Porsche 43 -38
7 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 42 -39
8 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 39 -42
9 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 37 -44
10 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 30 -51
11 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 28 -53
12 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 22 -59
13 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 16 -65
14 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 10 -71
15 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -75
16 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 4 -77
17 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -79
18 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 2 -79
19 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -80
20 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 0 -81
21 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -81
22 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -81

 

# Csapat Meghajtás Pont
1 🇩🇪 Mercedes Mercedes 114 0
2 🇨🇳 Techeetah DS 103 -11
3 🇬🇧 Jaguar Jaguar 92 -22
4 🇬🇧 Envision (Audi) 87 -27
5 🇲🇨 Venturi Mercedes 86 -28
6 🇩🇪 Porsche Porsche 83 -31
7 🇺🇸 Andretti (BMW) 30 -84
8 🇫🇷 Nissan Nissan 12 -102
9 🇨🇳 NIO 333 NIO 7 -107
10 🇮🇳 Mahindra Mahindra 4 -110
11 🇺🇸 Dragon Penske 0 -114