A London ePrix két futamával véget ért a Formula E 11. évada, a szezonzáró hétvége főszereplője pedig a Jaguar csapata volt, akik óriási felzárkózással ugrottak fel mindkét bajnokság második helyére, ám nem múltak el konfliktus nélkül Mitch Evans és Nick Cassidy csapattársként töltött utolsó napjai.
Először is állapítsuk meg, mit vitt véghez a Jaguar a szezon utolsó versenyein. A tavalyi év csapat- és gyártói bajnokságát megnyerő márka az új idény első felére eléggé visszaesett, s leszámítva Evans utolsó rajthelyről aratott szenzációs győzelmét a Sao Pauló-i szezonnyitón, az istálló két új-zélandi versenyzője számára nem sok babér termett. Evans például a győzelmét követően csak a szezon 13. futamán (!) szerzett újra pontot. Cassidy éve sem nézett ki sokkal szívderítőbbnek, de a második sanghaji versenyt megnyerte június 1-jén, onnantól pedig a Jaguar óriási, az FE-ben ritkán látható menetelésbe kezdett: a csapat az idény utolsó hat futamából ötöt megnyert, ebből négy lett Cassidyé, aki három egymást követő sikerrel zárta a szezont, vagyis Londonban mindkét versenyt ő húzta be.
A látványos feltámadás eredményeként az új-zélandi valahogy az egyéni tabella második helyén kötött ki a végelszámolásnál, és a Jaguar is második lett a csapatok között úgy, hogy a szezon féltávjánál, a nyolcadik futam után még csak a 9. helyen szerénykedett. Mi több, a szezonzáró hétvégén még a csapatbajnoki cím megszerzésére is volt távoli esélyük, de az végül a Porschéhoz került. Pedig visszatekintve akár az is bezsákolhatták volna, hiszen mindkét versenyen kettős győzelem felé haladtak, mielőtt Evansszel valamilyen dráma nem történt volna, és mindkettő esetben eléggé kiakadt a csapatára.
Az első futamot a pole-ból indulva sokáig Evans vezette a félig fedett pályán, a londoni ExCeL kiállítócsarnokban és környékén kialakított vonalvezetésen, ám a csapat rosszul kalkulált azzal, hogy mikor kérjék az új-zélandi pilótát az első támadó módjának aktiválására. A riválisokhoz képest nem jól taktikáztak, emiatt Evans több pozíciót visszacsúszott, majd Dan Ticktum ki is forgatta őt, így végül csak a 10. helyen ért célba.
Evans spins! That's upset for our polesitter 🫨@Marvel Fantastic Four #LondonEPrix pic.twitter.com/u4Tt5QD2FU
— Formula E (@FIAFormulaE) July 26, 2025
Evans számára a korábbi években sem volt szerencsés helyszín a londoni pálya, 2023-ban és 2024-ben is elbukta itt a bajnoki harcot, tavaly ráadásul úgy, hogy kétszer is sikertelenül próbálta bekapcsolni a támadó módot. A 31 éves versenyző most az újabb sorscsapás után már úgy fogalmazott, poszttaumás stresszt (PTSD) okoz számára ez a helyszín, amit a pszichológia tragikus események által kiváltott mentális betegségként ír le.
„PTSD-m van ettől a helytől, és ez ma is folytatódott. Igen, ez alighanem a csapat sara. Rendkívül okos embereink vannak a csapatban, megbízok bennük. Ha a berlini pályán lennénk, nem sok múlt volna azon, hogy egy körrel előbb vagy később csináljuk. De egy ilyen pályán, ahol rengeteget számít az elfoglalt helyezés, sajnos mellélőttünk” – mondta Evans szombaton.

Vasárnap viszont csak fokozódtak Evans kínjai, aki azt érezhette, mintha csapata és csapattársa is összeesküdött volna ellene. Ő és Cassidy honfitársakként és barátokként kerültek egy istállóhoz a megelőző szezonra, de a rivalizálásuk többször is alaposan próbára tette a kapcsolatukat, és ezen ez a nap sem segített, amikor utoljára hajtottak pályára csapattársakként.
Pedig most, a szezon utolsó versenynapján Evans szép gesztust tett Cassidy felé azzal, hogy hagyta őt nyerni az időmérős párharcukban: a két Jaguar egymás ellen hajtott pályára a kvalifikáció egyik elődöntőjében, Evans pedig szándékosan lelassított a célvonal előtt, hogy a körét még el is rontó csapattársa jusson tovább, ezzel javítva esélyét a bajnoki második hely megszerzésére (végül a döntőben legyőzte őt Ticktum).
Mitch Evans plays the ultimate team game 😯
The @jaguarracing driver lets his teammate, Nick Cassidy, through for a shot at P2 in the Drivers Championship 🖤@Marvel Fantastic Four #LondonEPrix pic.twitter.com/mgI5UsKLQD
— Formula E (@FIAFormulaE) July 27, 2025
A szezonzáró futamon aztán ismét esélyesnek tűnt a Jaguar kettős győzelme, ám Evans elkövetett egy hibát, túl gyorsan haladt egy virtuális biztonsági autós szakasz alatt, ami miatt 5 másodperces időbüntetést kapott. A versenyző ekkor Cassidy segítségéért kezdett kardoskodni a csapatrádióban, alighanem azt szerette volna, hogy az élen haladó csapattársa lassítson le, engedje őt előre, s tartsa fel az üldözőket, amíg ő kiautózza az öt másodperces különbséget.
Mitch Evans played the team game earlier today, now he's asking for help to increase the gap to de Vries behind 👀
Evans has a 5-second penalty…@Marvel Fantastic Four #LondonEPrix pic.twitter.com/yFeLs3DGnm
— Formula E (@FIAFormulaE) July 27, 2025
„Mutassatok valamit, amiből látszik, hogy tudtok kezelni egy versenyt” – szúrt oda többszöri kérés után csapatának Evans, akit mérnöke „harcolok érted” üzenettel próbált nyugtatni, a Jaguar garázsában azonban nem kapott többségi támogatást ez a taktika. Cassidy nemhogy nem lassított, de 13 másodperc előnnyel a Formula E történetének második legnagyobb különbségű győzelmét aratta. Evanst végül az ötödik helyig sorolta vissza a büntetés, de a csapatbajnokság második helye így is kényelmesen meglett a Jaguarnak, miután a Nissan mindössze két pontot szerzett az egyéni bajnoki címet nagy fölénnyel már Berlinben behúzó Oliver Rowlanddel.
A Jaguar az elmúlt évek egyik legsikeresebb istállója az FE-ben, de az egyéni bajnokságról minden alkalommal lecsúsztak, most pedig az eddigi szupercsapat részben fel is bomlik, miután két kulcsszereplő is távozik: Cassidy két szezon után elhagyja az istállót, és valószínűleg a DS vagy a Maserati versenyzője lesz, és búcsúzik James Barclay csapatvezető is, aki ősztől már a McLaren 2027-re készülődő hypercar-programját fogja vezetni a WEC-ben.
És ehhez kapcsolódó, hogy utolsó versenyét teljesítette az elektromos szériában a McLaren is, amely átcsoportosítja erőforrásait, így kiszáll a bajnokságból – a csapatra ráadásul nem is jelentkezett vevő. Ezzel együtt pedig az FE egyik veteránja, a kezdetek óta a mezőnyben lévő Sam Bird is valószínűleg ülés nélkül marad.
A Formula E következő évada az őszi holtszezon után december 6-án, ismét Sao Paulóban indul.