Kezdőlape-MobilityLynn a Jaguar tesztpilótája lehet, akár beugró is Sanyában

Lynn a Jaguar tesztpilótája lehet, akár beugró is Sanyában

-

A Jaguar felajánlotta neki a hivatalos tesztpilóta szerepét, így Alex Lynn Sanyában akár szerepelhet a mezőnyben James Calado helyett. A brit pilóta az előző szezon második felét teljesítette a csapatnál Mitch Evans csapattársaként, most úgy tudni még mérlegeli a lehetőséget.

Utódja, James Calado azonban nem vehet részt a Sanya ePrix-n, miután a WEC-ben szerződés köti a Ferrarihoz. Ugyanazon a hétvégén tartják ugyanis a sebringi 1000 mérföldes viadalt, amin részt kell majd vennie vörösben.

A Jaguar sportigazgatója, Gary Ekerold a csapat szezonnyitó rendezvényén azt mondta, Lynn ebben a hónapban kapott szóbeli ajánlatot, de a részletes szerződést csak nemrég vehette kézbe.

„Még nem fogadta el, de még nem is utasította vissza, tehát várunk, és majd meglátjuk. Már van egy versenyülése az Aston Martin WEC programjától, mérlegelnie kell, szeretné-e elvállalni. Nem kell majd semmit feláldoznia azért, hogy a tesztpilótánk legyen.”

A csapat elismeri Alex Lynn tavalyi teljesítményét, tavaly kétszer pontot szereztek együtt, egyszer pedig a harmadik rajthelyről indulhattak közösen. Végül utóbbit nem sikerült sikerre váltani, ugyanis a new yorki első versenyen Lynn kiállni kényszerült.

„Alex mindenképpen azok közé tartozik, akik képbe jöhetnek.” – mondta James Barclay, a Jaguar Racing igazgatója Valenciában a múlt héten.

„Azt kell tudnunk, hogy a többi kötelezettsége mellett hogyan fog dönteni. Ez is része a döntési folyamatnak, amiben benne vagyunk. Alex a listánk elején áll, ahogy lennie is kell.”

Lynn még nem kommentálta a híreket, így egyelőre úgy néz ki, Sebringben versenyez majd.