Kezdőlape-MobilityMár oda-vissza vándorlás is lehet az F1 és a Formula E között

Már oda-vissza vándorlás is lehet az F1 és a Formula E között

-

A Formula E egyre fejlődik, a következő szezon már világbajnokság státuszt kapott. Noha a szezon nem tudott időben elkezdődni a koronavírus miatt.

Mostanra már ott tart a bajnokság, hogy szükség esetén versenyzőket és mérnököket tud szolgáltatni a Forma-1 számára. Ezt állítja a Mercedes Formula E csapatának vezetője, Ian James.

A jelenlegi FE mezőny 24 versenyzője közül, hatan már szerepeltek F1-es futamon.

James szerint a Formula E világbajnoksággá válásával a bajnokság már ott tart, hogy versenyzőik és a csapattagok alkalmasak arra, hogy közvetlenül átmenjenek a Forma-1-be.

„Szerintem az FE, mint bajnokság, olyan pontra érkezett, ahol már azt láthatjuk már, hogy mindkét irányba megy az áramlás” – mondta James, utalva arra, hogy eddig az volt a jellemző, hogy a Forma-1-ből kiszorulók találtak maguknak helyet a Formula E-ben.

„Nem csak versenyzői szempontból gondolom. Vegyük figyelembe a csapat összes emberét. A mérnököket, a szerelőket, a menedzsmentet és a versenyzőket.”

„Lehetőséget látok, ahol évről évre láthatjuk, hogy az emberek vándorolnak a két bajnokság között. Ennek nagyon megalapozott okai vannak.”

„Ez újra megmutatkozik, ahogy a hetedik szezonhoz érkezünk, az első évünkhöz világbajnokságként, amely státusz jól megérdemelt és jól szolgál majd minket a jövőben.”

A Mercedes második szezonját kezdi majd az FE-ben gyári csapatként, és nagyon sokat profitáltak egykor F1-es embereikből.

A Forma-1-es csapatukhoz hasonlóan, működésük Brackley és Brixworth között oszlik meg.

FE csapatukat erősíti többek között az a Tony Ross is, aki Nico Rosberg F1-es versenymérnöke volt, mikor a német versenyző 2016-ban világbajnok lett.