Kezdőlape-MobilityMegmutatta magát a Mahindra újgenerációs autója is

Megmutatta magát a Mahindra újgenerációs autója is

-

Több más csapathoz is hasonlóan a Mahindra Gen3-as Formula E autója is megtette az első lépéseit, még csütörtökön Oliver Rowlanddel.

Az indiai alakulat két bemutatót is szervezett, az első, „privát” teszt volt – amiről megosztottak fotókat – illetve majd lesz egy külön, a nagyközönség előtti bemutató is, méghozzá a híres Goodwood Fesztiválon, a hétvégén.

Utóbbin nem is akárki fogja terelgetni a 100 kW-tal erősebb gépet, mint Nick Hedifeld. A korábbi Forma-1-es pilóta, aki a Mahindra versenyzője is volt, jelenleg pedig tesztpilóta és nagykövet is. Ráadásul közel 20 évig az ő nevéhez fűződött a leggyorsabb goodwoodi idő, amit 1999-ben állított fel az F1-es McLarennel, amit aztán csak 2019-ben döntött meg Romain Dumas egy elektromos Volkswagen ID.R-rel.

„Büszke pillanat számunkra, hogy elvihetjük ezt az autót Goodwoodba, alig egy héttel az első tesztje után  Ez a csapat kemény munkájáról, elhivatottságáról és szenvedélyéről tanúskodik, amely gárda mindig arra törekszik, hogy olyat érjen el, ami mások számára elérhetetlen. Nagyon várom már, hogy bemutatkozzon ez az autó agy ilyen ikonikus eseményen, mint Goodwood, képviselve az egész Formula E-t, miközben az belép egy új érába.” – nyilatkozta a csapatvezetője Dilbagh Gill.