Oliver Rowland érkezésével biztos volt, hogy egyik pilótájától megválik a Mahindra, végül a tavaly gyengébb teljesítményt nyújtó Alexander Sims mellett döntöttek.
Idén a csapat egy győzelmet és további három dobogót szerzett, egy második hely kivételével mindegyik Alex Lynn nevéhez fűződik.
Az indiai istálló azonban nem vele, hanem a Corvette GT-ászával, Alexander Simsszel hosszabbítottak. Ezzel Lynn újabb vendégszereplése ér véget a Formula E porondján, aki tavaly év végén Wehrlein hirtelen távozása miatt kapott helyet a csapatban.
Sims a BMW i Andrettitől érkezett a Mahindrához, egy győzelemmel és három pole pozícióval a háta mögött. Idén azonban nem tűnt ki a mezőnyből, és csapattársától is jócskán elmaradt. De hozzá kell tenni, a csapat sem teljesített jól, csak kilencedikek lettek a bajnokságban.

Tavaly még dobogót sem szereztek, idén azonban több versenyen is visszatértek a legjobb három közé.
„Nagyon élveztem az idei közös munkát, és sokat tanultunk. Ahogy haladtunk előre az évben, egyre jobb eredményeket hoztunk.” – összegezte Sims első mahindrás évét.
„Van rá lehetőségünk, hogy többet érjünk el a nyolcadik szezonban, és keményen dolgozunk majd, hogy a tanultakat hasznosítsuk.”
Dilbagh Gill, a Mahindra csapatfőnöke a szerződtetés bejelentése után elég merész kijelentést tett:
„Úgy hiszem, nekünk van a legerősebb felállásunk a mezőnyben, és örülök, hogy Alexander még egy évig velünk lesz.”
„Ez lesz az utolsó év a Gen3-éra előtt. A Mahindra oda is folytatni fogja az útját, ami még 2013-ban kezdődött, amikor elsőként csatlakoztunk a Formula E-hez.”
„Szeretném megköszönni Alex Lynn-nek a hozzájárulást az elmúlt másfél évben. Felejthetetlen emlékeket szereztünk közösen, és mindig helye lesz a Mahindra történelemkönyvében.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon