A londoni szezonzáró hetén érkezett a bejelentés, miszerint ez lesz Sébastien Buemi utolsó versenyhétvégéje a Formula E-ben. A Forma–1-en kívüli egyik legsikeresebb autóversenyző ezzel lezárja karrierjének egy szakaszát, csatlakozva korábbi nagy ellenlábasához, Lucas di Grassihoz.

A Buemit foglalkoztató Envision Racing közleményéből derül ugyanis ki, hogy a szezon végén mindkét versenyzőjétől, a svájcitól, valamint Joel Erikssontól is megválik a csapat. A 37 éves Buemi pedig nem is keres új istállót a mezőnyben, ugyanis az Envision munkáját fogja segíteni a továbbiakban is, csak már más formában.

„Seb értékes tapasztalatára továbbra is számítunk, hiszen tanácsadói, fejlesztői minőségében fogja támogatni az Envision Racing munkáját” – jelentette ki Sylvain Filippi, a csapat vezetője. Az istálló a következő szezonra már leigazolta Maximilian Günthert, míg Zak O’Sullivannek jó esélye van arra, hogy megkapja a másik ülést.

Buemi a 2014-es kezdetek óta állandó tagja a Formula E mezőnyének, csupán két versenyhétvégét hagyott ki naptárütközés miatt. 14 futamgyőzelmet szerzett, amit csak Mitch Evans tudott túlszárnyalni az idei évben, s azzal együtt is ő a bajnokság történetének egyik legsikeresebb pilótája, hogy az e.dams-Renault színeiben töltött kezdeti évek sikersorozatát később már nem tudta megismételni – tavaly, Monacóban hosszú idő után tért vissza a dobogó tetejére.

A második szezonban, a 2015-16-osban megszerezte a bajnoki címet a Lucas di Grassi elleni párharcban – kettőjük rivalizálása meghatározta a Formula E kezdeti éveit. A 2016-os szezonzáró, a London ePrix második futama az egyetemes autósport egyik legbizarrabb bajnoki döntője volt: pontegyenlőséggel kezdték az utolsó futamot ők ketten, ám a rajt utáni első féktávon összeütköztek [a nyitóképen]. Még vissza tudtak térni sérült autójukkal a bokszba, hogy átüljenek a másikba (akkor a gyengébb akkumulátorok miatt még féltávnál megejtett autócserével lehetett teljesíteni a futamokat), ám ilyen korai csere után már nem juthattak el a célig, vagyis fókuszuk kizárólag a 2 pontot érő leggyorsabb kör megfutására helyeződött, ami végül Buemihez került.

Buemi ezzel még nem fejezi be versenyzői karrierjét, hiszen a Toyota pilótájaként a szezon derekán jár a WEC-ben – akikkel már négy világbajnoki címet szerzett, és ugyanennyiszer nyerte meg a Le Mans-i 24 órást is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a hosszútávú versenyzésben még mennyi időre tervez.

A sors különös játéka, hogy Di Grassi szintén a mostanit választotta búcsúszezonjának az FE-ben, a télen kezdődő Gen4-es korszakra már egyikük sem marad. A brazil egyértelműbb váltásra készül, és versenyzés helyett valamilyen vezetői tisztséget vesz célba, akár az egyik csapatnál vagy a Formula E döntéshozójaként.

Di Grassi nemrég Sanghajban teljesen váratlan búcsúgyőzelmet szerzett:

A két versenyző között a múltban többször is elmérgesedett a viszony a pályán történt incidensek nyomán, ma azonban már nem esik nehezükre elismerően beszélni egymásról.

„Nem mindig voltunk jó barátok, noha ma már azt mondhatom, hogy minden rendben közöttünk. Alighanem ő az a versenyző, aki a legtöbbet hozzátett a Formula E-hez. Már a kezdetek előtt itt volt, és el kell ismernünk, hogy remek ötletei voltak arról, hogyan építsük fel a bajnokságot” – mondta Buemi még korábban a The Race-nek, amikor Di Grassi bejelentette visszavonulási terveit.

A brazil most hasonló gesztust tett közösségi oldalán Buemi távozásának hírére: „Egy legenda és nagyszerű rivális, aki arra késztetett, hogy a határaimat feszegessem, emellett pedig maga is formálta a Formula E történetének kezdetét.”

A két versenyző, akiknek az F1-ben csak egy rövid epizódszerep jutott a 2010-es évek fordulóján, a Formula E-ben úttörővé, legendává, az elektromos versenyzés folklórjának örökös részévé vált: ezen a hétvégén, a London ePrix-n pedig két futamot még kapnak a búcsúra, és arra, hogy esetleg még egyszer utoljára összecsapjanak a pályán.