A Formula E történetének egyik legváratlanabb eredményét érte el Lucas di Grassi Sanghajban, amikor utolsó szezonjában, négy év után nyert ismét futamot, elsőként a csúcsra juttatva a Lola Yamahát.
A sanghaji F1-es pálya elektromos széria által használt rövidített vonalvezetésén két versenyt rendeztek a hétvégén, és mivel mindkét napra erős esőzés volt kilátásban, a szombati és a vasárnapi futam időpontját három órával előrehozták, hogy elkerüljék a vihar várhatóan legrosszabb részét.
A szombati versenynek az utolsó harmadára érkezett meg az erősebb eső, emiatt biztonsági autó lépett a pályára, majd miután újra szabad utat kapott a mezőny, az élen haladó Pascal Wehrlein képes volt elhúzni, és a nehéz körülmények között is viszonylag kényelmes győzelmet aratott Antonio Felix da Costa és Jake Dennis között. Mivel a bajnoki éllovas Mitch Evans csak nyolcadik lett, Wehrlein vaskos darabot szakított le a hátrányából és három pontra zárkózott fel rá a tabella élén.
Az igazán drámai és fordulatos versenyt azonban a vasárnapi hozta, amely az időjárási viszonyokat tekintve fordított képet festett: itt a rajt volt esős, csak a safety car háromkörös felvezetése után rendelték el az állórajtot, majd pedig a pálya fokozatosan száradni kezdett, mivel a többség várakozásaival szemben nem érkezett több eső.
A rajtrács hátsó részén álló autók viszont éppen a csapadék elmaradásával kalkulálva választottak taktikát, száraz pályához igazítva a beállításokat és a guminyomást. Ez a húzás pedig remekül sült el, így a végjátékban a 17., a 18. és a 19. helyről rajtoló pilóták, vagyis Joel Eriksson, Jean-Éric Vergne és Lucas di Grassi találták magukat a győzelemért folyó harcban, kényelmesen leszakítva magukról mindenki mást!
Mindezt úgy, hogy Vergne és Di Grassi még a 28 körös futam 19. körében is a sereghajtók között tanyáztak, ám a pálya felszáradásával és a támadó módjuk későre tartogatásával innentől óriási menetelésbe kezdtek, és a 24. körre megérkeztek Eriksson nyakára az élen. Ekkor teljes pályás sárga zászló lépett életbe a meghibásodó és a célegyenesben leparkoló másik Lola Yamaha, Zane Maloney miatt. Di Grassinak még maradt egy négyperces támadó módja, amit ezt követően, az utolsó három körre fel is vett, így meg tudta előzni Erikssont, az utolsó kör kezdetén pedig Vergne-t is, ezzel pedig négy év elteltével érzelmes győzelmet aratott – legutóbb 2022-ben Londonban állt a dobogó tetején még a Venturi versenyzőjeként.
A Formula E-ben a kezdetek, 2014 óta versenyző Di Grassi a harmadik szezonban bajnok lett és évekig az élmezőny megkerülhetetlen alakjának számított, az utóbbi néhány évben azonban már nem élcsapatokkal versenyzett. Egy új projekt keretében összefogott az előző szezonban a sorozata az ABT oldalán beszálló Lola Yamahával, de a csapat eddig jobbára a mezőny második felében küzdött, így ez lett az első győzelmük. Történelmi jelentőségű ez az autós győzelem a Yamahának, amely gyártó elsősorban a motorversenyzésben sikeres.
A 41 éves Di Grassi már korábban bejelentette, hogy a szezon végén befejezi versenyzői karrierjét, így alighanem ez a váratlan futamgyőzelem lett számára az utolsó, ami remekül keretbe is foglalja karrierjét a Formula E-ben: az első győzelmét a legelső FE-futamon, Pekingben nyerte, az utolsó győzelmének helyszíne pedig szintén Kína, és mindkettőnél az ABT versenyzője volt.
A bajnokságra is nagy hatással volt a második sanghaji verseny, noha nem a három meglepő dobogós miatt, hanem azért, mert Evans egy technikai hiba miatt már a rajthoz sem tudott odaállni, a negyedikként befutó Wehrlein így 9 ponttal átvette a vezetést, amikor már csak két tokiói és két londoni futam van hátra a szezonból.
