Összetört autók és Fakanál-díj – ez történik, ha influenszereket ültetnek igazi versenyautókba

A Formula E ismét olyasmire vállakozott, amire az autósportban korábban még senki: a versenyzésben teljes amatőr hírességek kezébe adta a bajnokság valódi versenyautóit, hogy döntsék el egymás között, melyikük a jobb!

Az újonc elfelejtett fékezni, gigantikus baleset lett belőle

A Forma–1 feszült bajnoki szezonzárójának fényében nem jött ki jól, hogy a Formula E erre a hétvégére tűzte ki új idényének első futamát, ám Fernando Alonso pártfogoltja akaratlanul is gondoskodott róla, hogy az elektromos széria is magára tudja vonni a figyelmet.

Váratlan döntés: a Red Bull útjára lép és két csapatot indít a német gyártó

Forradalmi lépésre szánta el magát a Porsche motorsportprogramja, amely átcsoportosítja erőforrásait a Hosszútávú-világbajnokságból való kiszállást követően.

„Ha szétcseszi a versenyeim, akkor ku**ára nem vagyok rá kíváncsi” – meghibásodással érkezett az autósport nagy dobása

A Formula E dzsiddai hétvégéjén bemutatkozott éles bevetésben a gyorstöltés, és bár a verseny fennakadás nélkül lezajlott, egy pilótának mégis megkeserítette az életét az új technológia, ami egyelőre nem működik hibátlanul.

Kívánni sem lehet többet: utolsó kanyaros előzés döntött a gyorstöltés debütálóversenyén

Maximilian Günther nyerte a Formula E első dzsiddai versenyét, amin először vetették be élesben a gyorstöltést.

A káosz elkerülhetetlen: így fog működni az autósport új találmánya, a gyorstöltés

Elérkezett a nap, két évnyi halasztás és még hosszabb fejlesztési időszak után ezen a hétvégén, a Formula E dzsiddai fordulóján bemutatkozik a gyorstöltés.

A Harry Potter sztárja is belekóstol az F1-eseket is legyorsuló autó vezetésébe

A Harry Potter-sorozat egyik főszerepét játszó színész nagyon izgatott, és már az autó látványától is elő fog törni belőle a gyerek.

Megérkezett a versenyautó, amely az F1-esek gyorsulását is kenterbe veri

Két versenyen már éles bevetésben is láthattuk a Formula E új modelljeit, amelyek a valaha volt legjobban gyorsuló formaautóknak számítanak – szemléletes videóval mutatják most be ezt más csúcskategóriákkal összevetésben.
- Hirdetés -
A szezon második futamát sem tudta megnyerni a mezőny etalonjának tartott Porsche, miután Oliver Rowland a kínálkozó lehetőséggel élve, egy körön belül hármat előzve az élre lőtte a Nissant a Formula E mexikóvárosi fordulóján.
A Formula E szezonjának második versenyhétvégéje révén az év e korai szakaszában sem maradunk autóverseny nélkül a pályaversenyzés világában.
- Hirdetés -