KezdőlapFormula ESão Paulo még öt évig biztosan világbajnokság helyszíne lesz

São Paulo még öt évig biztosan világbajnokság helyszíne lesz

-

Öt éves szerződéssel lép be São Paulo városa a Formula E vérkeringésébe, így végre Brazília is elektromos versenyt rendez majd.

Dél-Amerikai jelentős részt vállalt az elektromos sorozat kezdeteiben, Argentína, Uruguay és Chile is rendezett versenyt az első négy évben. Bár két bajnokuk is volt ebben az időszakban (Piquet & Di Grassi), Brazília még idáig kimaradt a helyszínek közül.

„Zene füleimnek, hogy São Paulo a Formula E következő generációját láthatja majd vendégül. örvendezett a Venturi pilótája. – Ez nem csak az elektromos versenyzés visszatérését jelenti majd, hanem a brazil autóipar elektromossá válásához is fontos lépés lesz.

Ami engem illet, a brazil szurkolók büszkeségével és energiájával semmi nem ér fel. Ezért egy álmom válna valóra, ha egy ilyen újító szellemű bajnokságban versenyezhetnék hazai közönség előtt.”

A Formula E vezérigazgatója, Alberto Longo is üdvözölte, hogy a világ öt legnagyobb országa közül mindegyik versenyhelyszín lesz. (Oroszország Moszkva révén, Kanada Montrealban, Kína Pekingben az Egyesült Államok pedig Long Beachen rendezte első versenyét.)

São Paulo már így is évenként látja vendégül a Forma-1 mezőnyét, bár szóltak a hírek egy riói versenyrendezésről is. Az F1 így 2025-ig, a Formula E pedig 2027-ig látogat majd el a városba.

„Az országban hihetetlenül nagy mértékű és nagy múltú a motorsport iránti szenvedély, és nagy piacot jelent, hiszen Brazília az egyik legnagyobb ország a világon. Sao Paulo pedig önmagában egy történelmi versenyhelyszín.”

„Már alig várjuk a brazil szurkolókat, mert nincsen párjuk, és biztos vagyok benne, hogy egészen különleges hangulatot teremtenek majd. Miközben a Formula E még egy lépést tesz előre a Gen3 autókkal.”

A jövő évi versenynaptár még az FIA jóváhagyására vár, de a jelenlegi találgatások alapján nem São Paulo lenne az egyetlen új verseny. Az indiai Hyderabad már aláírta a szándéknyilatkozatot, és a már pályát is kijelölő Fokváros már biztosan bemutatkozik, míg Vancouver, Párizs és Bournemouth is jelezte, rendeznének versenyt jövőre.