Kezdőlape-MobilityTörölhetik a kínai Formula E futamot a koronavírus miatt

Törölhetik a kínai Formula E futamot a koronavírus miatt

-

A motorsport.com értesülései szerint miután a WHO csütörtökön nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt, a Formula E kínai versenye veszélybe került. Az FIA számos lehetőséget tart fent, aminek csak egyike a futamtörlés, de szóba jöhet egy másik időpont is akár.

A Formula E mezőnye március 21.-én vendégeskedne Sanya-ban, három héttel Marrakesh után, ami a jelen helyzetben igen kockázatosnak tűnik. A Nemzetközi Automobil Szövetség azért nem szeretné minden áron törölni a futamot, így jelen esetben halasztás lehet a megoldás. Ha erre a megoldásra jutnak, akkor a két új ázsiai futam – Szöul és Jakarta – környékére kerülhet a kínai forduló. Koreába május 3.-án, Indonéziába pedig június 6.-án látogatnak el. Természetesen ez esetben nagyban függ a vírus további terjedésétől és intenzitásától is, így akár az is megtörténhet, hogy előbb halasztanak, majd később törlik csak.

A motorsport.com arról értesült, hogy amennyiben valóban törlik a futamot – amit hivatalosan a mexikói fordulókörnyékén jelenthetnek be – akkor a legvalószínűbb forgatókönyv a pótlására az lehet, hogy New York kap egy extra futamot, vagyis ismételten dupla futamos hétvége lenne ott.

A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet bejelentése után a Formula E vezetése kiadott egy közleményt:

„Tisztában vagyunk a helyzettel, amely egyre nagyobb lesz. Munkatársaink és a bajnokságban résztvevő valamennyi ember egészsége elsődleges prioritás. Továbbra figyelni fogjuk a helyzetet és időben döntést fogunk hozni az FIA-val és a helyi partnerekkel közösen.”