KezdőlapFormula EWehrlein győzelemmel tette emlékezetessé a Porsche jubileumát

Wehrlein győzelemmel tette emlékezetessé a Porsche jubileumát

-

Pascal Wehrlein nyerte a Formula E 9. szezonjának második versenyét Szaúd-Arábiában. A Porsche német versenyzője maga mögött tudta tartani a futam végén Jake Dennist és így képes volt győzelmet szerezni a német gyártó 50. Formula E-s futamán.

A pole-ból a 100. versenyén rajthoz álló Sébastien Buemi indulhatott és a mezőny nem úszta meg baleset nélkül a startot. Mitch Evans, Lucas di Grassi és Oliver Rowland akadtak össze egymással, ami miatt a brit a falban kötött ki. Ezután a Rowland Mahindráját még Antonio Félix da Costa is telibetalálta hátulról, ami miatt a portugálnak ki kellett mennie a bokszba egy új orrkúpért.

Wehrlein – aki a 9. helyről indulhatott – nem sokkal később egy újabb pozíciót nyert, miután René Rast elfékezte magát és kicsúszott a bukótérbe a 18-as kanyarban. A német ezután Jake Hughes-t és Buemit is könnyen megelőzte és ezt követően már a 2. helyen haladt. Az élen pedig egy hosszas csata végén volt képes megelőzni a szintén 100. futamát teljesítő Sam Bird-öt.

A német az energia előnyét is a maga javára tudta fordítani, ugyanis mire Dennis felzárkózott a 2. helyre, addigra úgy tudta felhasználni az attack mode-ját, hogy a mexikói futam győztese elé tudott visszajönni. Dennis az utolsó körökben még ugyan próbálkozott, de előzni nem tudott, így végül Wehrlein megszerezhette 2. győzelmét az elektromos sorozatban.

Őket a két jubiláló pilóta Bird és Buemi követte a sorban. A sorozatban újoncnak számító McLaren ismét jó versenyt zárt, ugyanis Rast az 5., Hughes pedig a 8. helyen ért célba, így a wokingiak egy kettős pontszerzést tudtak produkálni. További pontszerzők: Nick Cassidy, Jean-Éric Vergne, André Lotterer és Mitch Evans.

Mivel a szaúdi helyszín dupla futamos versenyhétvége a naptárban, így a holnapi nap folyamán is összemérheti majd a tudását a mezőny a félig épített, félig utcai versenypályán.

A verseny végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat Különbség
1
 Pascal Wehrlein
 Porsche Team
2
 Jake Dennis
 Andretti Autosport
0.531
3
 Sam Bird
 Jaguar Racing
3.526
4
 Sébastien Buemi
 Envision Racing
6.048
5
 René Rast
 McLaren
7.471
6
 Nick Cassidy
 Envision Racing
7.614
7
 Jean-Eric Vergne
 Dragon Racing
12.394
8
 Jake Hughes
 McLaren
15.187
9
 Andre Lotterer
 Andretti Autosport
15.563
10
 Mitch Evans
 Jaguar Racing
17.914
11
 Stoffel Vandoorne
 Dragon Racing
26.307
12
 Norman Nato
 Nissan e.dams
27.070
13
 Lucas di Grassi
 Mahindra Racing
28.799
14
 Dan Ticktum
 NIO Formula E Team
37.318
15
 Sergio Sette Camara
 NIO Formula E Team
45.034
16
 Kelvin van der Linde
Abt Cupra
1’00.135
17
 Sacha Fenestraz
 Nissan e.dams
1’09.547
18
 Antonio Felix da Costa
 Porsche Team
1 Lap
19
 Oliver Rowland
 Mahindra Racing
1 kör
 Edoardo Mortara
 Maserati Racing
7 kör
 Nico Müller
Abt Cupra
26 kör

 

Andretti győzelemmel indult a Formula E új korszaka