KezdőlapFormula EWolff után d’Ambrosio is otthagyja a Maseratit

Wolff után d’Ambrosio is otthagyja a Maseratit

-

Újabb komoly változás következett be az átalakuló csapat életében, ugyanis a vezérigazgató Susie Wolff után a csapatfőnök, Jérôme d’Ambrosio is távozott.

A Formula E jelenleg két korszak között van, az utolsó Gen2-es év végével rengeteg változás érkezett a sorozatba, nemcsak technikai téren. A csapatok nyugalmát alapjában véve a pilóta- és hajtáslánckeringő változásai rengették meg. Néhány esetben azonban itt nem ért véget a dolog.

A Venturi például a Formula E-be érkező Maseratival egyezett meg. Bár eleinte csak a név- és hajtáslánc cseréjéről volt szó, azóta több vezető pozícióban lévő ember távozott onnan. Ebből arra lehet következtetni, hogy a csapat mindennapi működését is megváltoztatják az új tulajdonosok.

„Nagyon élveztem az itt töltött időmet, és mindig büszke leszek arra, amit itt elértünk ezekkel az emberekkel.” nyilatkozta d’Ambrosio a The Race-nek.

„Kicsit elgondolkodtam a nyáron, mit szeretnék csinálni, és arra jutottam, más projektek érdekelnek a motorsportban.”

A Venturi a legsikeresebb szezonján van túl, a konstruktőri bajnokságban a második helyet érték el a Mercedes EQ mögött. A 2023-as szezonban egyik csapat sem lesz ott a rajtrácson ugyanabban a formában, ugyanis a bajnokcsapatot a McLaren vette át.

Nemcsak a Maserati MSG (Monaco Sports Group) küzd a vezető személyzeti változásokkal, a Mahindrától d’Ambrosio korábbi csapatfőnöke, Dilbagh Gill távozott váratlanul. A mindig nagyon lelkes Gill kulcsfontosságú szerepet játszott például az indiai verseny létrehozásában.

Dilbagh Gill & Jérome d'Ambrosio, Mahindra, FE, Formula E
Fotó: Sam Bloxham/LAT Images/FIA Formula E

Csapata volt az első, amelyik karbon semleges lett, és feliratkozott a Gen3 listájára, annak ellenére, hogy visszább estek korábbi teljesítményükhöz képest.

ForrásThe Race