A Formula E el fogja törölni a Fanboost-rendszert, amely a bajnokság 2014-es első szezonja óta mindig használatos volt. A The Race úgy tudja, hogy a csapatok és a bajnokság támogatói között egyhangú megállapodás született a mindig is megosztónak bizonyult Fanboost megszüntetéséről. A Fanboost eltörléséről szóló döntést valószínűleg a versenyzők többsége üdvözölni fogja, mivel a Gen3-as […]
A DS Automobiles hajtáslánca három éven át uralta a Formula E mezőnyét a Techeetah oldalán, a kínai csapat pénzügyi nehézségei közben új gyári partner után néztek. Jövőre érkezik a Maserati, a franciák testvérmárkája, egyelőre csak névlegesen. Ők lesznek majd a DS partnercsapata, a gyári alakulat azonban az eddigi egyik sereghajtó, a Dragon Penske lesz. Testing […]
A Red Bull egykori rosszfiúja, Dan Ticktum marad a jövőre is a Formula E-ben, az előző évek sereghajtójánál. A brit pilóta első szezonjában már fel tudta venni a ritmust csapattársával, Oliver Turvey-jel, és egyszer pontot is szerzett. Ticktum a közösségi médiában árulta el, hogy a szöuli szezonzáró óta ült már az autóban, és kedden volt […]
Jelenleg 27 olyan versenyző van, aki szerepelt már a Forma-1-ben és a Formula E-ben is. Általában az történik, hogy azon versenyzők, akik kiszorulnak a Forma-1-ből, és nem marad ott hely számukra, a Formula E-ben találnak menedéket. Emiatt szokás némileg le is nézni az elektromos bajnokságot, hogy odamennek az F1 „leselejtezett” versenyzői. Nyck de Vries azonban […]
Egy korábbi versenyző érkezett az átalakuló Venturi élére, akik a vezetőséget is lecserélték a Maserati névre való váltás mellett. A tavalyi csapatbajnokság második helyezettje eléggé forgalmas időszakon megy át. Nem elég, hogy kezdődik a Gen3 korszak, új beszállítót kaptak. A kivonuló Mercedes helyett ezentúl a DS erősforrásait használják majd, amíg nem lépnek elő ők is […]
Elég komoly népszerűség növekedést könyvelhet el idén a Forma-1, szinte minden egyes hétvégén több százezres tömeg látogat ki a, hogy élőben lássa a világ legerősebb forma autóit. A Forma-1 a belső égésű motorok és a hibrid meghajtás úttörője, annyira, mint a saját műfajában az elektromos Formula E. A két sorozat népszerűsége egyelőre összehasonlíthatatlan, noha más […]
Bár eddig az időjárástól független gumikat a Michelin szállította a Formula E-nek, a jövő évtől viszont a Hankook lesz a sorozat hivatalos beszállítója. Az új gumi 30%-át fenntartható anyagok alkotják majd, és a használt abroncsokat újrahasznosítják a sorozat környezetbarát törekvéseinek keretében. A Hankook iON elnevezésű keveréket Ausztriában, a Swarowski kiállításán mutatták be. Here it is […]
Colton Herta és az IndyCar kapcsán sok kritikát kapott az FIA pontrendszere, Stoffel Vandoorne szerint a megkülönböztetés azonban nem csak az amerikai sorozatot illeti. A legfőbb kritika az, hogy az F1 saját nevelőszériáin kívül gyakorlatilag lehetetlen bekerülni, hiába – több esetben is – világbajnokságokról van szó. A tapasztalat és a tempó tehát sok pilótánál megvan, […]
A töltés időtartama miatt az autócsere óta nem volt része a Formula E-nek a kiállás, a Gen3-nál azonban a gyorstöltést alkalmaznák a szabályalkotók. Varanóban, a Porsche vezetésével teszteltek a gyártók, amiről egy érdekes videó került ki: #Gen3 #Formulae Fast Charge Pit Stop practice pic.twitter.com/Is0MA30nka — MK Gooner (@EMKAYdons18) September 15, 2022 A Jaguar garázsánál az […]