back to top
2025. június 19. 13:30

Breaking news:

„Domenicali azt mondta, úgy kell építkezni, mint a magyarok” – nagy luxus lesz a csapatoknak az új Hungaroring

A megújult Hungaroring bemutatóeseményén Gyulay Zsolt elmondta, hogy az F1-es berkeken belül máris nagy elismeréseket kapott a pályán elvégzett munka minősége, miközben a csapatok a naptár eddigi legszűkösebb garázsai helyett immár a második legnagyobbakba költözhetnek be a Magyar Nagydíj hétvégéjén.

Popular:

„Új korszak indul a magyar autósportban” – ott voltunk az átalakult Hungaroring megnyitóján

Senki számára sem titok, hogy a Hungaroring története legnagyobb átalakulásán megy keresztül, és bár csak jövő áprilisra készül el teljesen, már most lenyűgöző hatást kelt: modern, elegáns, minden szempontból méltó a Forma-1-es színvonalhoz. – A Hungaroring közleménye.

Stay on top of what's going on with our subscription deal!

War in Ukraine

Finance

Marketing

spot_img

Technology

Destinations

spot_img

World of Women

Kubica egykor a formaautók hangját sem bírta elviselni, de aztán megnyerte az elméjével vívott csatát

Robert Kubica horrorisztikus sérüléseket szenvedett 2011-es ralibalesetében, de nem a fizikális felépülésére a legbüszkébb.

Az angol könnyen megy, de a matektól fél – elérkezett Antonelli másik életének legnagyobb kihívása

Csupán pár nappal azt követően, hogy megszerezte rövid F1-es pályafutása első dobogóját Montrealban, Andrea Kimi Antonelli visszacsöppent a hétköznapi tinédzserek világába, hiszen Olaszországban megkezdődtek a középiskolai érettségik.

Newey csak elköhinti magát, és a következő héttől már vele dolgozik a Vettel-korszak egyik kulcsembere

Új szakemberekkel erősödött az Aston Martin technikai stábja, ami annak is bizonyítéka, hogy a csapat egyáltalán nem veszi félvállról Adrian Newey meglátásait, és képes szélsebesen intézkedni a probléma megoldásáért.
spot_imgspot_img

Celebrities

spot_img

Latest Articles

Rekordgyanús eltiltás: az Alpine pilótájának összejött, amire Verstappen is csak csettintene

Nemhogy egy, hanem egyenesen másfél eltiltásnyi pontot gyújtött be az Alpine 18 éves juniorja a monacói és barcelonai hétvége alatt.

A Red Bull újabb pilótáját fokozhatja le?

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem kerülhette el a kérdést a továbbra is problémás második üléssel kapcsolatban.

300-nál tört le a kerék az autóról, hatalmas baleset lett belőle (videó)

Minden autóversenyző rémálma, amikor ekkora tempónál irányíthatatlanná válik az autója, és csak reménykedik, hogy az elkerülhetetlen baleset nem fog fájni.

Egy rangsor, amiben az Aston Martin az élre állhat Stroll rejtélyes sérülése miatt

Az F1 csapatai közül 2016 óta az Aston Martinnak (és jogelődeinek) volt a legtöbb versenyen szüksége a tartalékversenyző bevetésére, és Stroll miatt megint erre kényszerülhetnek.
- Advertisement -

Leclerc lelombozó véleményt mondott azoknak, akiket kezdene felvillanyozni a Ferrari formája

Leclerc szerint vannak biztató jelek a Ferrarinál, de ez még kevés ahhoz, hogy rendszeres résztvevők legyenek a dobogóért vívott küzdelemben.

Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

A brit Forma–4-es bajnokság összetettjének második helyén álló Molnár Martin történelmi hétvégén vehet részt július elején.

Hiába a szigorítás, az FIA továbbra is árgus szemekkel fürkészi az F1-es első szárnyakat

Az FIA idén már nem tervez további változtatásokat az F1-es autók első szárnyainak mérésére vonatkozóan, de a statikus ellenőrzéseket továbbra is kiegészítik kamerafelvételekkel.

Subscribe

- Gain full access to our premium content

- Never miss a story with active notifications

- Browse free from up to 5 devices at once

Food