
Ezúttal elmaradt az oda-vissza előzés a befutónál, de a 109. Indianapolis 500 így is bőven szolgált izgalmakkal és drámákkal. A nagy vesztes az időmérő után csalási botrányba keveredő Penske lett, a nagy nyertes pedig az az Álex Palou, aki háromszoros bajnokként végre Indy 500-at is nyert, ráadásul ez volt élete első oválpályás sikere.
A szokás szerint egy héttel a verseny előtt rendezett időmérő után a Penske hatalmas botránya uralta a szalagcímeket, hiszen nemcsak az derült ki, hogy Josef Newgarden és Will Power autója is szabálytalan volt a kvalifikáció második felvonása előtt, hanem az is, hogy előbbi versenyző egyértelműen szabálytalan autóval nyerte meg a tavalyi Indy 500-at. A történtek minden korábbinál égetőbbé tették, hogy az IndyCar-szériát, az indianapolisi pályát és a Penske IndyCar csapatot is tulajdonló Roger Penske lépjen, és ne „csak” annyit, hogy három vezetőjének kirúgásával lefejezze az istállót.
Csalással nyerték meg a tavalyi Indy 500-at? – dagad a botrány az idei futam előtt
Vasárnap azonban már senki nem a hét elején történtekről beszélt, hanem lélegzetvisszafojtva várta, hogy ki lesz a 109. felvonás győztese. Az izgalmakhoz hozzátett, hogy a versenyt nem tudták a tervezett időben elindítani, hiszen nem sokkal a rajt előtt elkezdett szemerkélni az eső, ami az Indy 500–Coca Cola 600 duplával tavaly után az idén is próbálkozó Kyle Larsont tehette különösen idegessé. A csúszás azonban végül nem lett akkora, hogy Larson helyett a McLaren IndyCar-csapatának főnöke, a 2013-as Indy 500-győztes Tony Kanaannak kelljen beugrania, mivel a NASCAR listavezetője ebben az évben fő sorozatát részesítette volna előnyben, ha döntésre került volna a sor.
A verseny rajtja ezzel együtt igencsak furára sikeredett, hiszen a gumimelegítős körök végéhez érve, nem sokkal a rajt előtt az egyik esélyesnek tartott Scott McLaughlin összetörte az autóját. Az időmérőt múlt hét vasárnapi bukása miatt kihagyó, így a 10. helyről rajtoló Penske-pilóta egyszerűen túl nagy gázt adott a hideg aszfalton a célegyenesben, majd a bal oldali falnak csapódott és már azelőtt feladta a küzdelmet, hogy az elkezdődött volna.
McLaughlin elsírta magát az eset után:
OH, NO! 😳@smclaughlin93 crashes on the pace laps to start the #Indy500. pic.twitter.com/XTYgbhDN20
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
A baleset belülről:
The onboard from the No. 3 car of @smclaughlin93 😱 pic.twitter.com/Gc9zdnPPDs
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
McLaughlin – aki utólag „újoncnak” nevezte magát, az esetet pedig „élete messze legrosszabb pillanatának” titulálta – bukása miatt az idén végül sárga zászló mellett indult el a visszaszámláló – Scott Dixon fékjei pedig kigyulladtak, ezért később cserélni kellett azokat, így a 2008-as győztes esélyei is hamar elszálltak –, azaz a futam klasszikus értelemben vett rajt nélkül vette kezdetét, hogy aztán a 4. körben az újraindítással megkezdődhessen a versenytempóban száguldás. Mindez azonban csak egy kanyar erejéig tartott, ekkor ugyanis a már csak évente ezen az egy versenyen induló, 20. Indy 500-át megkezdő Marco Andretti csapta falhoz magát, miután a Ryan Hunter-Reay által elindított láncreakció végén Jack Harvey meglökte. Ezzel Andretti jubileumi versenye is véget ért.
A baleset:
A wreck after the green flag to start the #Indy500!@MarcoAndretti's day is DONE in his 20th start. pic.twitter.com/B4LsQtHeZq
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
Előzetesen sem számított senki arra, hogy a pole-t meglepetésre megszerző Robert Shwartzman eséllyel száll csatába a győzelemért, de ekkor a Prema pilótája még vezetett, az Andretti balesetét követő újraindításnál azonban Patricio O’Ward megelőzte. Sokáig azonban ezután sem körözhettek zöld zászló mellett a pilóták, az eső ugyanis ismét szemerkélni kezdett, ami miatt sárga zászlós fázis lépett érvénybe.
Mivel annyira nem esett, hogy piros zászlóval félbe kelljen szakítani a futamot, a mezőny sárga alatt kibekkelte a csapadékot – és közben letudták az első kerékcseréket és tankolásokat –, majd a 30. körben folytatta a versenytempóban száguldást.
A folytatásban további incidensek borzolták a kedélyeket: a bokszutcába hajtás közben esett ki a megpördülő Rinus VeeKay, a duplázásról pedig az idén is kénytelen volt lemondani az egyik újraindításnál megforgó Kyle Larson (aki két riválisát is vitte magával), míg Alexander Rossi és az Ed Carpenter Racing előadásában egy bokszutcai tűzesetnek is szemtanúi lehettünk. Szerencsére a felsoroltak között egyik esetben sem történt sérülés.
Rossi autója kigyullad:
The No. 20 has a FIRE on pit lane.@AlexanderRossi is out of the car and sharing his frustration. pic.twitter.com/EvKL1rOjhN
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
VeeKay a bokszutcában töri össze magát:
VEEKAY SPINS ON PIT LANE 😬
The #Indy500 is currently under caution on Lap 87. pic.twitter.com/5vDzhFPfyJ
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
Larson, amint a sajátja mellett Sting Ray Robb és Kyffin Simpson futamának is véget vet:
KYLE LARSON LOSES CONTROL 🫣
The No. 17 @ArrowMcLaren is OUT of the #Indy500. pic.twitter.com/shImdxZPqb
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
Larson balesete belülről (az a leváltás alighanem nem kellett volna):
His second attempt at the #Indy500 is over.@KyleLarsonRacin day ends after 91 laps. pic.twitter.com/II8TZ4HmFr
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
Sajnos nem mondható el ugyanez (mármint, hogy nem történt sérülés) Robert Shwartzman elrontott kiállásáról. A Prema újonca ugyanis elsodorta a szerelőit, amikor nem sikerült megfelelően beparkolnia közéjük, majd kénytelen volt feladni a küzdelmet. Szerencsére komoly sérülés azért itt sem történt.
Shwartzman kiesése:
Rookie and #Indy500 pole sitter @ShwartzmanRob is OUT after this scary incident on pit lane. pic.twitter.com/NjgM7WnmE9
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
A számos incidens után a verseny második felében inkább a taktikáé és a pályán zajló küzdelemé lett a főszerep, egy ideig pedig úgy nézett ki, hogy a büntetése miatt a 32., azaz az utolsó előtti helyről rajtoló Josef Newgarden ennek ellenére eséllyel szállhat harcba zsinórban harmadik Indy 500-sikeréért. A Penske pilótája már 80 kör után a legjobb 10-ben haladt, majd féltávnál már 5. volt, amikor az autójának üzemanyagpumpája megmakacsolta magát, a verseny feladására kényszerítve a címvédőt. Ezzel az is eldőlt, hogy egy ideig még biztosan várni kell arra, hogy a történelem során először valakinek összejöjjön a zsinórban három indianapolisi siker.
Ahogy közeledtünk a hajrához, kezdett kirajzolódni azoknak a névsora, akik odaérhetnek a végén az első helyre. Az élmezőny egy része a hagyományosabb, ám mint utólag kiderült, lassabb stratégiát követte, nekik ugyanis üzemanyagot kellett spórolni, hogy eljussanak a célig, amit az alternatív taktikán levők kihasználhattak. Közéjük tartozott Ryan Hunter-Reay és Álex Palou is, de előbbi az utolsó tankolásnál kiírta magát az esélyesek közül, amikor nem tudott elindulni.
Palou eközben a második helyre zárkózott fel a szintén alternatív taktikán levő 2022-es győztes Marcus Ericsson mögé. A korábbi F1-es pilóta számára minden adottnak tűnt ahhoz, hogy életében másodjára is magasba emelhesse a Borg-Warner trófeát, ám amikor utolérte a vele egyforma stratégián levő Devlin DeFrancesco és Louis Foster csatázó párosát, nem tudta lekörözni őket (itt nincs kék zászló, mint az F1-ben).
Ennek köszönhetően Palou és David Malukas lőtávolban maradt, a spanyol pedig 14 körrel a vége előtt gyönyörű bevetődős előzéssel átvette a vezetést az egyes kanyarban. Mint végül kiderült, ez volt az a manőver, ami eldöntötte a győzelem sorsát, mert bár DeFrancesco és Foster mellett Palou sem tudott elmenni, remekül használta a dupla szélárnyékot Ericsson kordában tartására, a svéd így még csak próbálkozni sem tudott a visszaelőzéssel.
Palou előzése a győzelemért:
ALEX PALOU TO THE LEAD AT INDY! pic.twitter.com/jcx7qmNW66
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
Az utolsó körben a háromszoros bajnok azért a kettes kanyarban mindent elveszíthetett volna, de megfogta a megcsúszó autót, majd nem is kellett a célvonalig izgulnia, az utolsó kanyarból kifelé ugyanis Nolan Siegel balesete miatt elkezdtek lengeni a sárga zászlók, így tulajdonképpen azok vetettek véget a küzdelemnek.
Győzelmével Palou lett az első spanyol, aki Indy 500-at nyert (pedig 2017-ben úgy tűnt, Fernando Alonso viheti véghez elsőként ezt a tettet), ráadásul a Chip Ganassi Racing versenyzője életében most győzött először oválpályán. Palou ezzel az idei szezon első 6 futamából 5-öt megnyert és toronymagasan vezeti a pontversenyt.
Az utolsó kör és a befutó:
A dream realized. A legacy fulfilled.
You are an #Indy500 winner, @AlexPalou! pic.twitter.com/6agSBZ0MtZ
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
Ugyanez Palou fedélzeti kamerájából (a végén McLaughlinhoz hasonlóan ő is elsírta magát, de mennyire másak voltak ezek a könnyek):
POV: You just won your first #Indy500! pic.twitter.com/yLpLnyXGJJ
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) May 25, 2025
A második helyezett Ericsson mögött (az utóbbi négy évben ez a svéd harmadik top 3-as Indy 500 eredménye) Malukas jött be harmadikként, míg a McLarennel Pato O’Ward lett a negyedik, Felix Rosenqvist (Meyer Shank) az ötödik, Kyle Kirkwood (Andretti) a hatodik, Santino Ferrucci (A. J. Foyt) pedig a hetedik.
Az egyetlen célba érő Penske-pilóta a háromból Will Power volt, de őt is csak a szerény 19.helyen rangsorolták.
A teljes futam alább nézhető vissza: