A szombati sprinttel ellentétben a vasárnapi futamon már nem úszta meg, hogy elesett, és nemhogy nyerni nem tudott, de rögtön véget ért számára a küzdelem. Marc Márquez az eset után ráadásul saját maga és a rajongói szempontjából is igencsak baljós kijelentést tett.
Miközben testvére, Álex Márquez megszakította az Aprilia tavalyi Portugál Nagydíjon kezdődő, öt verseny óta tartó veretlenségi sorozatát, Marc Márquez nullázott a Spanyol Nagydíjon, majd eddigi legerősebb kijelentését tette a 2026-os bajnoki esélyeit illetően.
„Mindig én vagyok az első, aki próbál optimistán tekinteni a dolgokra, de közben realista is vagyok. Jelenleg nem motorozunk a legjobb formánkban, és nincs meg a tempónk – mármint az én tempóm – ahhoz, hogy a világbajnoki címért harcoljunk” – idézi a címvédőt a Motorsport.
Márquez futamon legutóbb tavaly szeptemberben, Misanóban tudott nyerni, Jerezben pedig úgy bukott a sprinten és a versenyen egyaránt, hogy a hétvége előtt kijelentette: 100%-ig felépült a sérüléseiből. „Ha vasárnap nem állsz dobogóra, az nagyon megnehezíti a helyzetet, de lépésről lépésre próbálunk javulni, és újra megtalálni azt az érzést” – mondta a spanyol, aki az előnyét vasárnapi második helyével az élen tovább növelő Marco Bezzecchihez képest 44 pontos lemaradásban az 5. helyen áll a pontversenyben.
Ami a bukás illeti, Márquez nem akarta egy rosszkor jött széllökésre fognia az esést, mondván „ha oldalszél van, az mindenkit érint”, és inkább arra koncentrált, hogy sikerült ép bőrrel megúsznia az incidenst. „Nem is próbáltam megmenteni az esést. Ilyenkor, ha pont a motorra esel a kavicságyban, láttátok, mi lett a vége… Amikor láttam, hogy a motor összecsukódik alattam, inkább úgy helyezkedtem, hogy rendesen a kavicságyba érkezzek. Kár érte, mert a versenytempót sem sikerült igazán felmérnem. Bár [Álex] ma verhetetlen volt. De úgy indultunk neki, hogy a harmadik vagy negyedik helyért harcolunk; nagyjából ott is végeztünk volna.”
„Néha elesel, néha nyersz, néha veszítesz. Ma mi estünk el. A fontos az, hogy élveztük a jerezi hétvégét; jól éreztem magam a motoron. Kár, hogy ma csak néhány kört tudtunk teljesíteni, de jól vagyok. Holnap hétfő van, és az élet megy tovább.”

