Jövőre már a Moto2-ben versenyez az idei Moto3-as világbajnok Máximo Quiles, Marc Márquez pedig azt szeretné, ha legalább a szezon elején nem menne számára minden zökkenőmentesen.
Indonéziában történelmi tettet végrehajtva nyerte meg az idei Moto3-as világbajnoki címet Máximo Quiles, aki jövőre már az Aspar Moto2-es csapatában húzhatja a gázt. A rögtön első világbajnoki szezonjában három győzelmet arató és az összetett harmadik helyén záró, majd az idén már 10 győzelemél járó 18 esztendős tehetség Marc Márquez pártfogoltja (a Ducati klasszisa által alapított Vertical Managementhez tartozik), így Mandalikában a Crash.net megkérdezte a nyolcadik MotoGP-világbajnoki címéért harcoló spanyolt, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a MotoGP-ben fog majd Quiles ellen versenyezni.
„Nem tudom, mert jelenleg kétéves szerződése van a Moto2-ben – kezdte válaszát Márquez. – Ez lesz a természetes fejlődési folyamat része. Máximo elképesztően tehetséges versenyző, egészen hihetetlen. Remélem, sőt, azt kívánom, hogy jövőre legyenek kisebb nehézségei, legalább az előszezon elején és az első néhány versenyen. Nem azért, mert rosszat akarok neki, hanem azért, mert azt szeretném, hogy tanuljon ezekből a tapasztalatokból. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy hamarosan nagyon gyors lesz, mert sokszor edzettem már vele, és teljesen mindegy, milyen motoron ül, mindig rendkívül gyors. Szóval majd meglátjuk. Hihetetlenül tehetséges. Mostanában néha már a fellegekben jár, de fontos, hogy két lábbal a földön maradjon, és tovább dolgozzon.”
Amennyiben Quiles a Moto2-ben is kiemelkedő teljesítményt nyújt, nem elképzelhetetlen, hogy akár már 2028-ban fellépjen a királykatgóriába. Ez nem is lenne példa nélküli, hiszen Maverick Viñales, Álex Rins és Raúl Fernández is mindössze egy Moto2-es idény után debütált a MotoGP-ben. De ha 2028-ban még nem, 2029-ben már szinte biztosan MotoGP-versenyzőként köszönthetjük a fiatal tehetséget. Az ugyanakkor még a jövő zenéje, hogy a jelenleg 2028 végéig szerződéssel rendelkező Marc Márquez a mezőnybe lesz-e 2029-ben.
