KezdőlapFormula SportCsatlakozna az F1-hez a W Series mezőnye, és szuperlicensz pontokat is osztanának

Csatlakozna az F1-hez a W Series mezőnye, és szuperlicensz pontokat is osztanának

-

A W Series, a kizárólag nők számára indított formaautós sorozat még csak az elmúlt hétvégén debütált – a futamot pedig Jamie Chadwick nyerte -, máris arról beszélnek, hogy a bajnokság a jövőben talán csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez és az F1-es hétvégék betétfutamai lesznek.

David Coulthard már hétvégén arról számolt be, hogy vannak tárgyalások erről.

„Ausztrália azt akarta, hogy ott tartsuk az első futamot.” – mondta Coulthard, aki a W Series tanácsadó testületének elnöke, és Claire Cottingham mellett ő közvetítette a versenyt. „Ők egy államilag finanszírozott esemény és nem okozott volna gondot számukra, hogy mi is ott legyünk.”

A W Series csapata azonban úgy döntött, még túl korai lenne ekkora lépést tenni. Jövőre azonban már valóban opció lehet, hogy a Forma-1-gyel együtt, Melbourne-ben legyen a szezonnyitó.

„Szerintem igazán érdekes lenne, ha még az a kis nyomás is megérkezne, hogy F1-es hétvégén versenyeznek.”

Jelenleg a hat futamból álló szezont a DTM betétfutamaiként teljesíti a W Series, de a jövőben bővítenének ezen.

Coulthard azt is hangsúlyozta, hogy a versenyzőn nincsenek hozzáláncolva a W Series-hez, ezzel párhuzamosan más bajnokságokban is indulhatnak. Chadwick például az Aston Martin gyári versenyzője is.

„Szerintem ez (a W Series) tökéletesen illik az új tulajdonosokhoz (Liberty Media) és mindenhez ami fontos számukra és amit tesznek. Beszéltünk már erről, ők pedig szeretnék látni, hogy is alakul ez (a bajnokság).”

43 év telt már ell azóta, hogy egy nő a Forma-1-ben versenyzett, és összesen öt ilyen volt 1950 óta. Sokak szerint azonban talán Chadwick lehet a következő, akinek sikerül ez, és annyit tényleg bizton állíthatunk, hogy jelenleg az MRF Challenge-et is megnyerő Chadwick az egyik legkiemelkedőbb női versenyző. Esetleges F1-be kerülése azonban függ majd attól is, hogy lesz-e ehhez elegendő szuperlicensz pontja.

A W Series vezérigazgatója, Catherine Bond-Muir szerint az FIA az idei szezon végeztével fontolóra veszi majd, hogy a női bajnokságban való szerepléssel is lehessen szuperlicensz pontokat gyűjteni.