back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2F2: Russell és De Vries nyert Franciaországban

F2: Russell és De Vries nyert Franciaországban

-

Az F2 mezőnye már túl van mindkét versenyén a Paul Ricardon, ahol két F1-es csapat junior pilótája ünnepelhetett futamgyőzelmet.

A szombati első versenyt a Mercedes fiatalja George Russel várhatta az első rajtkockából. Jól indult a verseny a brit számára, hiszen két bajnoki riválisa Lando Norris és Artem Markelov sem tudott könnyedén elrajtolni, a már szokásosnak tekinthető kuplung gondok miatt.

Az időmérőn motorgondokkal küzdő Alexander Albon és Ralph Boschung a futamot is feladni kényszerült, szintén motorgond miatt.

A verseny első felében Sergio Sette Camara autózott Russel mögött, és ők ketten olyanok voltak, mintha más ligában lennének, hamar ott hagyták a mezőnyt. Az ART pilótája az utolsó körökben gumi túlmelegedéssel küszködött, így az üldözője esélyt kapott a győzelemre. Többször is próbálta megelőzni,  végül azonban ebben a sorrendben futottak be.

Mögöttük több, mint fél perces hátrányban érkezett meg az egykori Forma-1-es pilóta Roberto Merhi. A spanyol öröme azonban nem tartott sokáig, alacsony guminyomás miatt kizárták őt a futamról.

A dobogós helyezést így a Luca Ghiotto örökölte meg, aki kihasználta azt, hogy Nyck De Vries rosszul reagált a változó körülményekhez. A holland így csak az ötödik lett, kettejük között Antonio Fuoco végzett.

A hatodik a helyen a másik Charouz-os autóval Deletraz végzett. Hetedik Latifi, nyolcadik pedig Makino lett. A legjobb tízet pedig Nirei Fukuzumi és Arjun Maini zárta.

Formula 2, Francia Nagydíj, első futam végeredménye

POZ PILÓTA CSAPATA KÖR KÜLÖNBSÉG
1 George Russell ART Grand Prix 30 58:28.750
2 Sergio Sette Camara Carlin 30 + 1.108
3 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 30 + 37.879
4 Antonio Fuoco Charouz Racing System 30 + 43.655
5 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 30 + 45.680
6 Louis Deletraz Charouz Racing System 30 + 53.226
7 Nicholas Latifi DAMS 30 + 1:16.951
8 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 30 + 1:17.343
9 Nirei Fukuzumi BWT Arden 30 + 1:20.384
10 Arjun Maini Trident 30 + 1:30.605
11 Jack Aitken ART Grand Prix 30 + 1:32.469
12 Maximilian Gunther BWT Arden 30 + 1:37.662
13 Santino Ferrucci Trident 29 + 1 kör
14 Artem Markelov RUSSIAN TIME 29 + 1 kör
15 Roy Nissany Campos Vexatec Racing 29 + 1 kör
16 Lando Norris Carlin 29 + 1 kör
Roberto Merhi MP Motorsport 30 Kizárva
Alexander Albon DAMS 18 Kiesett
Ralph Boschung MP Motorsport 12 Kiesett
Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 7 Kiesett

 

A második, fordított rajtrácsos futamnak Tadasuke Makino vághatott neki az élről. A japán nem rajtolt jól, ezt kihasználva pedig Nicholas Latifi, Louis Deletraz és Nyck de Vries is elé tudott kerülni.

Négy kör után a svájci megelőzte Latifit a DRS segítségével és átvette a vezetést. Nem sokkal később pedig a Premás is megelőzte a kanadait.

Féltávnál pedig De Vries át is vette a vezetést, és onnantól kezdve nem engedte ki a kezéből a futamgyőzelmet, ezzel a Prema az idei első sikerét ünnepelhette.

Luca Ghiotto a második versenyen is a dobogó legalsó fokát szerezte meg, csak úgy, mint szombaton.

A verseny utolsó köreiben a Fuoco-Sette Camara-Norris trió szolgáltatta az izgalmakat. Végül Norris meg tudta előzni Carlinos csapattársát, de Fuocoval már nem bírt. Mögöttük Albon futott be a célba a hetedik helyen.

Latifi gumijai a verseny végére teljesen elfogytak, emiatt a harmadik helyről a nyolcadikig esett vissza, így egy bajnoki ponttal gazdagodott.

Nem zárt jó futamot az ART Grand Prix, Aitken már a felvezető körben kiállt, Russel pedig az utolsó körökben esett ki. Utóbbinak köszönhetően Lando Norris vezeti továbbra is az összetettet, 13 ponttal Russel előtt és 29-cel De Vries előtt.

Formula 2, Francia Nagydíj, sprint futam végeredménye

POZ PILÓTA CSAPAT KÖR KÜLÖNBSÉG
1 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 21 38:28.325
2 Louis Deletraz Charouz Racing System 21 + 9.648
3 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 21 + 9.870
4 Antonio Fuoco Charouz Racing System 21 + 16.678
5 Lando Norris Carlin 21 + 17.752
6 Sergio Sette Camara Carlin 21 + 20.405
7 Alexander Albon DAMS 21 + 20.732
8 Nicholas Latifi DAMS 21 + 24.445
9 Santino Ferrucci Trident 21 + 35.726
10 Roy Nissany Campos Vexatec Racing 21 + 41.643
11 Maximilian Gunther BWT Arden 21 + 49.489
12 Nirei Fukuzumi BWT Arden 21 + 53.765
13 Arjun Maini Trident 21 + 59.010
14 Artem Markelov RUSSIAN TIME 20 + 1 kör
15 Roberto Merhi MP Motorsport 20 + 1 kör
16 Ralph Boschung MP Motorsport 20 + 1 kör
17 George Russell ART Grand Prix 19 + 2 kör
18 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 19 + 2 kör
Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 6 Kiesett
Jack Aitken ART Grand Prix 0 Nem indult