KezdőlapFormula SportFormula 2Mick Schumacher: Vettel számomra olyan, mint édesapám neki

Mick Schumacher: Vettel számomra olyan, mint édesapám neki

-

Nem is olyan régen vált hivatalossá, hogy Mick Schumacher csatlakozott a Ferrari junior akadémiájához. Ezzel a lehetőséggel pedig olyan versenyzőkkel kerülhetett szorosabb kapcsolatba, mint például Sebastian Vettel vagy Charles Leclerc. Azt pedig nem el sem kell mondani, hogy a négyszeres világbajnok tanácsai hasznosak voltak az ifjabb Schumacher számára.

Mick a tavalyi évben bajnok lett a Formula 3-ban és az idei szezonban már a Forma-1 előszobájában, a Formula 2-ben bontogatja szárnyait a Prema csapatának versenyzőjeként. Amikor az olasz istálló pilótaakadémiája mellett döntött, minden egyes embernek az jutott elsőnek az eszébe, hogy újra egyesült a Schumacher és a Ferrari neve, különösen azután, hogy az édesapja öt világbajnoki címet és 72 győzelmet szerzett a Scuderia színeiben a száguldó cirkuszban.

A fiatal német ugyanakkor elmondta, hogy nyomós oka volt a Ferrarihoz csatlakozni annak ellenére, hogy a Mercedesszel is szoros kapcsolatban állt. „Csakis kizárólag a történelem miatt választottam a Ferrarit,” – nyilatkozta az ifjabb Schumacher. „Eddigi karrierem során egy év kivételével minden egyes szezonban olasz csapatok színeiben versenyeztem. Ez egy nagy család és nagyon jó érzés itt lenni, ugyanis tagja lehetsz a Ferrari hatalmas családjának.”

Sebastian Vettel 2015-ben csatlakozott a Maranellóiakhoz és még mindig náluk versenyez. Valójában, a hétszeres világbajnok fia szoros kapcsolatban áll a négyszeres világbajnok honfitársával, ugyanis Vettel a fiatal német a mentora. „Maximális szinten tisztelem őt, rengeteget beszélünk a motorsportról. Próbálom megfogadni a tanácsait és alkalmazni is őket a pályán, ugyanis nyilvánvalóan sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint én,” – folytatta a német fiatal.

Legutoljára 2007-ben fordult elő, hogy együtt beszéljenek a Schumacher-Vettel párosról. Akkor Mick édesapja, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher vette a szárnyai alá az akkor még újoncnak számító Vettelt. Ők ketten képviselték Németországot a Bajnokok Tornáján egészen 2012-ig és rengeteg sikerben volt részük, ugyanis 2007-től 2012-ig zsinórban hatszor tudták megnyerni a Nemzetek Kupáját.

Tizenkét évvel később a csapat újfent megalakult, azonban ezúttal Vettel az, aki a mentor szerepét tölti be. A két német már az idei szezonban is versenyeztek egy csapatban, ugyanis ők ketten képviselték Németországot az idei Bajnokok Tornáján Mexikóvárosban, ahol a Nemzetek Kupájában a második helyet szerezték meg a skandináv csapat mögött. A történelem megismételte önmagát.

„Véleményem szerint Vettel számomra olyan, mint édesapám neki volt,” – véli Mick, aki idén a Hungaroringen szerezte meg első győzelmét a Formula 2-ben. „Sebbel jó barátságban vagyunk és ő egy olyan ember, akivel rengeteget tudok beszélgetni a versenyzéssel kapcsolatos dolgokról.”