Yuki Tsunoda a Forma-1-ben találhatja magát, mindössze egy évnyi Formula 2-es szerepvállalás után. Most pedig azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb tehetségeknek elég ennyi idő is a száguldó cirkusz előszobájában.

A japán már korábban is elmondta, hogy Helmut Marko arra utasította, fókuszáljon az F1-re, és ismét arról kifejezte Tsunoda, hogy a Red Bull tanácsadója ösztönzi.

„Helmut azt mondta, hogy vezessek jól, és legyek legalább ötödik a szuperlicensz miatt” – árulta el. „Azzal folytatta, hogy ha ez sikerül, esélyem lesz a Forma-1-re, ellenkező esetben visszamegyek Japánba versenyezni.”

Tsunoda ezután kiemelte, hogy nem lenne egyedi eset, ha egy év után felkerülne a Forma-1-be, több, igen ismert példát is hozott.

„Ha olyan jó versenyző vagy, mint George Russell, Lando Norris vagy Charles Leclerc, akkor elég egy évet lehúznod az F2-ben. Nekik sem kellett két vagy három év” – tette hozzá, majd azzal zárta, hogy nem csak az ő álma teljesülne, ha bekerülne a királykategóriába, hanem a japán rajongóké is. „Egy japán F1-es pilótára várnak, és most én vagyok ehhez a legközelebb. El akarom érni.”