back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Az F3-as Tóth László pozitív tesztet produkált Le Castellet-ben!

Az F3-as Tóth László pozitív tesztet produkált Le Castellet-ben!

-

A Formula 3 magyar pilótája, Tóth László pozitív koronavírus teszt miatt kénytelen kihagyni a soron következő, francia hétvégét.

A szigorú protokollnak megfelelően most elkülöníti magát, és nem áll majd rajthoz a Paul Ricardon. Rajta kívül a Campos csapatából egyetlen másik ember sem fertőződött meg, így csak a pilótának kell kihagynia a három versenyt, csapattársait nem érinti az eset.

Tóth László a spanyol fordulót követően utolsó (30.) a bajnokságban, miután nem tudott pontot szerezni a három versenyen.

A Campos még nem jelentette be, kivel helyettesítik a magyar versenyzőt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Formula 3 (@fiaf3) által megosztott bejegyzés