KezdőlapFormula SportFormula 3Hazai versenyző nyerte az idei Makaói Nagydíj formaautós versenyét

Hazai versenyző nyerte az idei Makaói Nagydíj formaautós versenyét

-

Charles Leong lett a harmadik hazai versenyző, aki a Makaói Nagydíj nyertese lett. Ráadásul mögötte is egy honfitárs végzett, Andy Chang második helyen zárt.

Mivel a koronavírus járvány miatt nem tudtak elutazni az európai F3-as élmenők, az idei Makaói Nagydíj fő versenye Formula 4-es kategóriában került megrendezésre.

Az Európában csak „Charles”-ként ismert Ho Chi Leong és „Andy” Wing Chung Chang egész versenyen kimagaslott a mezőnyből. A rajttól kisebb előnyt építettek ki, az üldözőbolyt pedig Liu Yang vezette, de az első körben a Faraway kanyarnál falhoz csapta az autóját, és ezzel be kellett hívni a biztonsági autót.

A negyedik körös újraindításnál Leong elhúzott még Changtól is, később azonban a lekörözések miatt csökkenni kezdett az előnye. A 12. kör végén azonban ő haladt át először a célvonalon, ezzel pedig ő lett a harmadik hazai győztes.

Az első még 1954-ben volt, igaz az akkori – Eduardo de Carvalho által megnyert – sportautó verseny nem említhető egy lapon a mai formaautókkal. 2000-ben azonban André Couto már F3-as szabályrendszer mellett győzött, ő volt a második.

„Az egyik gyerekkori álmomat váltottam valóra.” – nyilatkozta az idei Makaói Nagydíj győztese. – „Alig találom a szavakat, nem tudom leírni, hogy érzek most. Úgy érzem, álmodom.”

„Többen feltartottak a hegyi szakaszon, és kicsit küzdöttem, hogy átjussak rajtuk. A végén nagyon szoros volt, talán túl gyorsan használtam el a gumikat az elején. Nehéz volt.” – összegzett.