KezdőlapFormula SportFormula 3Monger jövője az anyagiakon múlhat

Monger jövője az anyagiakon múlhat

-

Billy Monger 2017 áprilisában szenvedett súlyos balesetet a brit F4 doningtoni versenyén, melynek következtében mindkát lábát amputálni kellett. Ennek ellenére azonban Billy megőrizte jó kedélyét, sőt újult erővel tért vissza a versenyzéshez.

Idén már a brit F3-ban versenyzett, és nem titkolt célja, hogy egy nap bekerüljön a Forma-1-be. Erre pedig jó esélyei is vannak, hiszel Lewis Hamilton óta a legnagyobb brit tehetségnek tartják.

Monger maga is nyilatkozott arról, miként látja saját jövőjét.

„Attól függően, hogy össze tudom-e gyűjteni a költségvetést, szeretnék Európában versenyezni az F3-ban (az F3 Európa-bajnokságban).” – mondta. „Ez a következő lépés számomra az F1-ig vezető úton és remek módja annak, hogy a legjobbak ellen teszteljem magam. Ezt akarom csinálni, és ide tartunk.”

„Elképesztő összeget kell összegyűjtenünk, úgy 1 millió eurót. A motorsport drága és kemény munka árán jutottam ide, és ez most nem fog megállítani. Megyek tovább előre és működni fog.”

Az F1 mellett arról is pletykálnak már, hogy Monger 2020-ban talán indul majd a Le Mans-i 24 órás versenyen is.