KezdőlapFormula SportFormula 3Norris nyerte az esős F3-as futamot a Nürburgringen

Norris nyerte az esős F3-as futamot a Nürburgringen

-

Lando Norris sikerével zárult Forma-3-as bajnokság első versenye a Nürburgringen. Az esőben domináló brit pilóta a sikerével, és a közvetlen riválisok botlásával már megnyugtató előnnyel vezet a pontversenyben.

Az élről a McLaren által protezsált pilóta vághatott neki a versenynek, mellőle pedig egy másik brit Jake Hughes indulhatott. Norris remekül kapta el a rajtot, ellenben Hughes-szal. Utóbbi versenyző kerekei kipörögtek és a két Premás autó Ilott és Gunther is megelőzte őt.  A Prema német versenyzője azonban rosszul jött ki a lökdösődésből és a kör végére több pozíciót is vesztett. Hughes pedig visszaszerezte a második helyet.

Norris fokozatosan építette az előnyét, amikor is dupla pályás sárga zászló lépett életbe, ugyanis a pálya két különböző pontján is incidens történt. Előbb Fenestraz találkozott Mazepinnel, aminek a vége az lett, hogy az orosz feladta a versenyt.  Nem sokkal később pedig Beckmann számára is véget ért a futam.

A sárga zászlós időszak után Norris nyugodtan vezette a versenyt, de a legnagyobb csata a harmadik helyért volt ekkor. A nyolcadik helyről induló Joey Mawson, Callum Ilott és a japán Tadasuke Makino között. A verseny felénél Pedro Piquet motorja szállt el, aminek következtében ismét egész pályás sárga zászló volt érvényben.

Miután ismét szabad volt a pálya Ilott gőzerővel próbálkozott, hogy túl jusson Mawsonon, azonban elrontotta az egyik sikánt és ahelyett, hogy előzött volna, őt előzte meg Makino.

A leintésig már nem változott a sorrend, Norris nagy fölénnyel nyerte meg a futamot. A második helyen Jake Hughes, a harmadik helyen pedig az ausztrál Joey Mawson zárt, akinek ez volt az első dobogós helyezése a sorozatban. A negyedik helyen a Honda utánpótlás programjában pallérozodó Makino végzett, akinek még nem jött teljesen helyre a törött csuklója. Utána következett Ilott illetve két Carlinos pilóta, Habsburg Ferdinand és Jehan Daruvala. Az utolsó kört még a nyolcadik helyen kezdte meg az első F3-as futamán rajthoz álló belga Max Defourny, aki azonban nem bírta a nyomást és hibázott a verseny legvégén, ami miatt csak a 11.lett. A hibáját pedig kihasználta Mick Schumacher, Guan Yu Zhou valamint Joel Erikkson is. Ők zárták a top10-et. Defourny végül egy leggyorsabb körrel vigasztalódhatott.

A nap másik újonca Sacha Fenestraz volt, aki sokáig a negyedik helyen haladt, ám ő találkozott Mazepinel a verseny elején, amiből baleset lett. A francia tovább tudott menni, de első szárnyat kellett cserélnie, akár csak Gunthernek. Végül messze a pontszerző helyen kívül értek célba.

1.futam végeredménye:

1  Lando Norris Carlin 35’11.010
2  Jake Hughes Hitech 17.562
3  Joey Mawson Van Amersfoort Racing 35.435
4  Tadasuke Makino Hitech 35.990
5  Callum Ilott Prema Powerteam 36.251
6  Ferdinand Habsburg Carlin 37.242
7  Jehan Daruvala Carlin 38.271
8  Mick Schumacher Prema Powerteam 44.750
9  Guan Yu Zhou Prema Powerteam 45.424
10  Joel Eriksson Motopark 50.510
11  Max Defourny Van Amersfoort Racing 53.189
12  Harrison Newey Van Amersfoort Racing 1’08.616
13  Maximilian Gunther Prema Powerteam 1’19.653
14  Ralf Aron Hitech 1’21.256
15  Sacha Fenestraz Carlin 1’25.437
16  Marino Sato Motopark 1’36.636
17  Petru Florescu Motopark 1 kör
18  Keyvan Andres Motopark 1 kör
19  Ameya Vaidyanathan Carlin 1 kör
Ret  Pedro Piquet Van Amersfoort Racing Kiesett
Ret  Nikita Mazepin Hitech Kiesett
Ret  David Beckmann Hitech Kiesett