KezdőlapFormula SportFormula 3Ralf Aron vezetésével észt siker született a misanói zárófutamon

Ralf Aron vezetésével észt siker született a misanói zárófutamon

-

 

A Prema észt versenyzője, Ralf Aron nyerte a Formula 3 harmadik, egyben utolsó futamát a misanói aszfaltcsíkon esős körülmények között.

A mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt el, ugyanis leszakadt az ég Misanóban. A versenyt azért szakították meg, ugyanis a pálya annyira vizes lett, hogy nem lehetett volna rajta normálisan versenyezni. Valaki az autójában, egyes pilóták pedig sétáltak egyet a boxutcában a megszakítás alatt.

A versenyt 20 perc várakozás után indították újra. A pole pozícióból rajtoló Marcus Armstrong sokáig verhetetlennek tűnt, ugyanis az új-zélandi versenyző magabiztosan vezetett a csapattársa, Ralf Aron előtt.

Azonban Aron pár körön belül utolérte Armstrongot, majd az észt versenyző bevetődött a csapattársa Premája mellé a nyolcas kanyarban és átvette a vezetést.

Aron már kezdett meglógni Armstrong elől, amikor két Motoparkos versenyző, Sebastian Fernandez és Marino Sato is kicsúszott a kavicságyba. Az eset miatt újfent a pályára gurult a biztonsági autó.

Az újraindítást követően Armstrongot ketten is meg tudták előzni. Azonban Armstrong ezután ütközött a kínai csapattársával, Guan Yu Zhou-val, így mindekét pilóta fontos pontokat bukott el.

Habsburg nagyon jól ment az esőben, olyannyira, hogy még Jüri Vipset is sikerült megelőznie, azonban az észt versenyző egy szemfüles manőverrel vissza tudta szerezni a második helyet.

Aron már 3,2 tized másodperccel vezetett Vips előtt az utolsó körben. Arontól már nem lehetett elvenni a futamgyőzelmet, a Prema észt versenyzője nyerte a futamot a szintén észt Jüri Vips előtt. Kettős észt siker még sosem volt a Formula 3-ban. A harmadik helyen Habsburg Ferdinánd végzett.

„Szeretek ilyen körülmények között versenyzeni,” – mondta Aron.

„Amikor gokartoztam nem nagyon szerettem esőben vezetni, azonban mára ez megváltozott.

„Az újraindításnál nem tudtam felmelegíteni a gumijaimat, így eléggé szenvedtem. Tudtam, hogyha sikerül üzemi hőfokra melegítenem a gumijaimat, akkor nagy esélyem lehet a győzelemre.

„Marcus-szal csatáztunk pár körön keresztül. Az előzés után már nem volt nehéz dolgom,” – mondta elégedetten Aron.

Ticktumnak jól jött a két Premás versenyző ütközése, ugyanis így a brit lett a negyedik. A bajnokság éllovasát az első futam győztese, Mick Schumacher követte az ötödik helyen. A két fiatal parázs csatát vívott még a verseny elején.

Alex Palou lett a hatodik, őt Robert Shwartzman követte a hetedik helyen. A Premás versenyző Fabio Scherer előtt ért célba, aki a tizennegyedik helyről zárkózott fel egészen a nyolcadik helyre.

A Carlin indiai versenyzője, Jehan Daruvala lett a kilencedik, míg az újonc honfitársa, Enaam Ahmed végzett az utolsó pontszerző helyen.

Folytatás a Nürnburgringen két hét múlva!

 

A bajnokság első tíz helyezettje 21 futam után:

  1. Daniel Ticktum (brit, Motopark) 222 pont
  2. Jüri Vips (észt, Motopark) 210 pont
  3. Marcus Armstrong (PREMA új-zélandi, Theodore Racing) 190 pont
  4. Mick Schmumacher (német, PREMA Theodore Racing) 186 pont
  5. Ralf Aron (észt, PREMA Theodore Racing) 183,5 pont
  6. Guanyu Zhou (kínai, PREMA Theodore Racing) 154 pont
  7. Enaam Ahmed (brit, Hitech GP) 154 pont
  8. Alex Palou (spanyol, Hitech GP) 134 pont
  9. Robert Shwartzman (orosz, PREMA Theodore Racing) 129 pont
  10. Jehan Daruvala (indiai, Carlin) 117,5 pont