back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Megszületett az első női pontszerzés az F3-ban

Megszületett az első női pontszerzés az F3-ban

-

Sophia Flörschtől most már senki nem veheti el a Formula 3 spái főfutamán megszerzett pontjait. A PHM Racing női versenyzője a 7. helyen ért célba, ami F3-as karrierje eddigi legjobb eredménye volt.

Ugyan Flörsch az osztrák hétvége főversenyén már célba tudott érni a top10-en belül, akkor a versenybírák találtak egy rendellenességet az autóján, ami miatt kizárták őt a futam végeredményéből. A PHM Racing németje egy 9. helyet és az ezzel járó 2 pontot veszítette el, azonban a sors Spa-Francorchampsban kárpótolta őt.

Csak pár óráig élt az F3 első női pontszerzése

Mivel Flörsch hátulról, egészen pontosan a 24. helyről indult, ezért a csapata kockáztatott, és az esős gumikon küldték fel a versenyzőnőt a rajtrácsra. A pálya pedig még számos helyen nedves volt, ezért ez volt a jó döntés. A mezőny túlnyomó része azonban száraz pályás gumikon startolt, ezért az esős gumikon érkezők villámgyorsan rágták át magukat rajtuk.

Így tett Flörsch is, aki már az első kört követően a 8. helyen haladt, és a futam végéig képes volt még egy pozíciót nyerni. A befutónál pedig az 5. és 6. helyen végző Caio Collet-től és Sebastian Montoyától is csak centiméterek választották el őt, szóval a német versenyzőnő elégedett lehet a saját, és csapata teljesítményével is.

Mondani sem kell, Flörsch nagyon örült a 7. helyének, és a 6 pontjának is. Megköszönte a helyszínen szurkolóknak a támogatást, és a csapatának is a kemény munkát. A német versenyzőnő a pontjait a Spában tragikus módon életét veszítő fiatal pilótának, Dilano van’t Hoffnak ajánlotta fel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Formula 3 (@fiaf3) által megosztott bejegyzés