Négyre növelte dobogós helyezéseinek számát, és már a második helyen áll az összetettben Molnár Martin a brit Forma–4-ben. A magyar versenyző Snettertonban kétszer is balszerencsés volt, de így is szerzett egy második helyet.
Molnár Martin a bajnoki összetett negyedik helyén érkezett meg Snettertonba, a brit F4-es bajnokság idei harmadik fordulójának helyszínére, majd másodikként távozott onnan. A Virtuosi Racing pilótája ráadásul újabb összetett dobogós helyezést ért el, amikor a harmadik futamon másodikként intették le, így már négy top 3-as eredményt ért el az idei szezonban. És könnyen begyűjthetett volna még egyet, ha a piros zászló nem szól közbe.
A pénteki teszteken mutatott visszafogottabb eredmények után kifejezetten biztatóan kezdődött a szombati program a Virtuosi Racing magyar pilótájának, aki az időmérőn a 3. legjobb időt autózta, ráadásul a tempója a pole pozícióhoz is elegendő lett volna, de a legjobb körében feltartották az utolsó kanyarban.
A második leggyorsabb körök rangsorában a 6. helyen végzett, így innen kezdhette az első versenyt, amelyet végül az 5. helyen zárt, ráadásul az összetettben előtte álló James Piszcyk, Fionn McLaughlin, August Raber hármas mindegyike mögötte végzett, aminek köszönhetően a Hungarian Motorsport Academy (HMA) pilótája feljött a tabellán a második helyre és innen várta a vasárnapi folytatás.
Molnár Martin az összetett második helyére jött fel a brit F4 snettertoni nyitányán
A második, fordított rajtrácsos futamon Martin a 9. helyről indult a felszáradóban levő, de még nedves pályán, majd olyan kiválóan helyezkedett, hogy a második kanyarban a belső íven több pilótát is megelőzve feljött a 3. helyre. Ám mivel többen is összeütköztek és kicsúsztak, a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a futamot, és csak később indította újra. A pálya addigra teljesen felszáradt, és mivel Martin autóján ugyanaz a gumiszett volt fent, mint ami az időmérőn és az első futamon, illetve ezúttal a rajtkáosz is elmaradt, a magyar versenyző végig a 9. helyen autózva ért célba.
A harmadik futam viszont kárpótolta az újraindított másodikért, hiszen itt már az időmérős eredményének megfelelően a 3. rajtkockából várta a lámpák kialvását, hogy aztán a jobb rajtjának köszönhetően az első kanyarban már másodikként forduljon. Miután világossá vált, hogy az élen álló Fionn McLaughlin kevésbé koptatja az abroncsokat, Martin a 2. hely megőrzésére koncentrált, és végig maga mögött tartotta az őt közelről követő Henry Josylnt.
„Annak tükrében, hogy miként alakultak a pénteki szabadedzések, szerintem mindent kihoztunk ebből a hétvégéből. Az időmérőn sikerült összeraknom egy olyan kört, ami a pole pozícióra is elég lett volna, de az utolsó kanyarban feltartottak, amivel 7 tizedmásodpercet veszítettem. A második futam rajtját leszámítva egyik verseny sem bővelkedett az izgalmakban. A fénypontot egyértelműen a harmadik futam és az újabb dobogós helyezés jelentette, ebben a futamban sem volt több” – kezdte értékelését a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

„A második futam elején nagyon nehezek voltak a körülmények, én pedig tudatosan igyekeztem óvatosabb lenni, mert már a felvezető körben láttam, hogy több helyen is nedves még az aszfalt – folytatta Martin. – Ez kifizetődött, sikerült feljönnöm a 3. helyre, és szerintem még egy pozíciót javíthattam volna, de aztán jött a piros zászlós megszakítás. Ilyen a versenyzés, ezzel most nem volt szerencsém. Összességében viszont örülök, hogy így sikerült ez a hétvége, mert ez a pálya nem tartozik a kedvenceim közé, és ezzel együtt is sikerült két helyet előre lépnem az összetettben.”
„Martinon szombaton reggel látszott a feszültség, amit a szerdai teszt és a pénteki szabadedzések okoztak, mert nem sikerült hoznia azt, amit kitűzött maga elé. De ekkor leültünk beszélni, és szakmázás helyett inkább mentálisan igyekeztem segíteni őt, felidézve, hogy én is voltam olyan helyzetben a pályafutásom során, amikor rágörcsöltem egy versenyhétvégére, és emiatt nem volt meg a tempóm. Megértette, megnyugodott, és onnantól kezdve kihozta a hétvégéből azt, amit ki lehetett” – értékelte a 16 esztendős sportoló teljesítményét Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, aki a helyszínen segítette Martint.
A brit Forma–4-es bajnokság két hét múlva, június 7-én folytatódik Thruxtonban. Martin 94 ponttal, az összetett második helyéről várhatja a negyedik fordulót, mindössze 9 ponttal lemaradva az éllovas Fionn McLaughlintól.
A snettertoni hétvége részletes eredményei ITT , a harmadik futam felvétele pedig ITT érhető el.
Túl az 50-en – Molnár Martin Silverstone-ban jubilált a Forma–4-ben