KezdőlapFormula SportÓceániában halmozza a sikereket a korábbi F1-es pilóta fia

Óceániában halmozza a sikereket a korábbi F1-es pilóta fia

-

Míg Európában pihen a motorsport, addig a világ másik, nyári felén főszezonját éli a sport. Így van ez Óceániában is, ahol a regionális formula bajnokságban ismerős vezetéknévvel találkozhatunk.

A Castrol Toyota Formula Regional Oceania Championship sorozat – korábbi nevén Toyota Racing Series – rendkívül népszerű az európai fiatalok számára, amíg nálunk javában tombol a tél. Ezt a sorozatot korábban olyan versenyzők nyerték meg, mint Liam Lawson, Robert Shwartzman, Lance Stroll vagy éppen Lando Norris.

Az öt fordulós, tizenöt versenyes bajnokságot teljes egészében Új-Zélandon rendezik, és többnyire helyi versenyzők alkotják a mezőnyt. A hétvégén rendezték a második állomást Invercargill-ban, a Teretonga Park Raceway-en.

Ez a hétvége, akár csak eddig az egész bajnokság két emberről szólt, az új-zélandi Callum Hedge-ről és az osztrák Charlie Wurz-ról. Utóbbi pedig nem másnak, mint annak az Alexander Wurznak a fia, aki 1997 és 2007 között 67 Forma-1-es futamon indult a Benetton, a McLaren és a Williams versenyzőjeként. Futamot sosem nyert, de háromszor állhatott dobogón.

A fiatalabbik Wurz pedig a hétvégi három versenyből kettőt is behúzott, a harmadik a rivális Hedge nyerte meg. Mivel a nyitó hétvégén is két második helyet tudott felmutatni, így hat verseny után vezeti a pontversenyt.

A 17 éves Wurz 2021-ben váltott forma autókra. Junior szinten közép-európai bajnokságban harmadik, osztrák bajnokságban pedig második lett. Először, még csak beugrósként az olasz Formula 4-ben állt rajthoz, ám az első teljes szezonját tavaly töltötte. Télen részt vett az emriátusokbéli Formula 4-ben, amely bajnokságot meg is nyerte. De teljes idényt teljesített az olasz F4-ben és egy fél évet a németben. Előbbiben negyedik, utóbbiban hetedik lett a pontversenyben.

A további idei programja még nem ismert, de nem baj, ha figyelemmel követjük a pályafutását, már csak a neve miatt is.