Friss bajnokot szerződtetett a McLaren

A korábban egyetlen F1-es utánpótlás-nevelő programmal sem kapcsolatban álló versenyző mellett mások is érkeztek a wokingiakhoz.

Egy fordulóval a vége előtt ünnepelhet a Forma–2 új bajnoka – és ezzel máris vakvágányra futott a karrierje?

A szezonzáró hétvége előtt, már Katarban bebiztosította a Forma–2-es bajnoki címhez szükséges pontelőnyt az olasz Leonardo Fornaroli, annak az Invicta csapatnak a versenyzője, amellyel Molnár Martin is kapcsolatban áll.

Büntetésözön zúdult Molnár Martinra a brit F4-ben

Nem úgy alakult Molnár Martin doningtoni hétvégéje a brit F4-ben, ahogyan tervezte, de a dobogóra így is visszatért a magyar versenyző.

Dobogós helyezéssel kezdett Molnár Martin a Donington Parkban

Molnár Martin jó időmérő után az első futamon végig harcban volt a győzelemért a brit F4 idei nyolcadik fordulójának nyitányán.

Molnár Martin egyértelmű céllal vág neki a szezonhajrának a brit F4-ben

A magyar vesrenyző hátránya nem kicsi, de nem is behozhatatlan a bajnoki éllovassal szemben. Doningtonban el is kezdené a felzárkózást.

F2-es csapat: Ha sikeres marad, érdekelni fog minket Molnár Martin

A brit Forma–4-ben idén remeklő Molnár Martin már kapcsolatban áll egy Forma–2-es csapattal, de még át kell hidalnia az odáig vezető utat. Az F2-es Invicta Racing csapatmenedzsere, Geoff Spear a Hungaroringen beszélt lapunknak a magyar versenyzővel meglévő kötelékéről.

Pazar tempó és előzések után drámai véget ért Molnár Martin skóciai hétvégéje

Molnár Martin Knockhillben megkergette a bajnoki riválisát, majd pazar előzéssel próbált elmenni mellette, de ütközés lett a vége.
- Hirdetés -
Molnár Martin magyat autósport történelmi sikereket hozó brit F4-es szezonjának első felébe ugorhatunk vissza a bő negyed órás filmmel.
Molnár Martin a bajnokság 2. helyéről várja a brit F4 folytatását. Knockhill pályáján tavaly újoncként két dobogós helyet is begyűjtött.
- Hirdetés -