KezdőlapFormula SportFormula 2Verschhor és Viscaal is teljes szezont teljesíthet a csapatuknál

Verschhor és Viscaal is teljes szezont teljesíthet a csapatuknál

-

Richard Verschoor és Bent Viscaal is folytathatja az idei szezonját a Formula 2-ben, miután rendezték az anyagiakat a csapatukkal. Mindkettejük szerződése csupán a szezonnyitó bahreini hétvégére szólt, ezért kellett kifizetniük a szezon hátralevő részére vonatkozó összeget.

Verschhor esetében az MP Motorsport már a szezon kezdete előtt bejelentette, hogy a holland fiatalnak 110%-ot kell majd nyújtania a pályán, ha náluk szeretné teljesíteni az idei Formula 2-es szezont.

Verschoor egy interjúban elárulta, hogy az utóbbi időben két felé kell osztania a figyelmét. Egyrészt versenyzőként helyt kell állnia a versenypályán, másrészt menedzser hiányában pedig a szponzorokat is saját magának kellett megszereznie. Ezt a feladatot sikeresen megoldotta, mert rendezte az anyagokat az MP Motorsporttal, így a szezon további részében is őt láthatjuk majd a fehér-kék színű autóban.

Természetesen Verschoornak a bahreini három versenyen mutatott ígéretes formája is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szezont annál a csapatnál folytathatja, ahol el is kezdte.

Viscaalnak a Tridenttel sikerült dülőre jutnia, miután ő is csak egy versenynek megfelelő összeget tett le az olasz csapat asztalára. A szintén holland pilóta azonban most már rendezte az anyagiakat és folytathatja, habár a szezonnyitó három futamon elért tizenharmadik, tizenkettedik és huszonegyedik helyen egyáltalán nem volt valami lenyűgöző.

Viscaal egyébként az FIA Formula 3-ból került a fel a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatra, ahol egy emlékezetes győzelmet aratott Silverstoneban. A holland Lirim Zendelivel vívott kerék a kerék elleni csatát az utolsó körben és az előbb említett párharcból, ha csak egy hajszállal is, de végü ő került ki győztesként.